Close

Az ökrös szekér végnapjai Kambodzsában

A Kambodzsai Királyság idegenforgalmát, hasonlóan a többi környező országhoz drámaian érinti a COVID-19 vírus megjelenése és terjedése. A fővárostól 60 kilométerre északra található Kampong Chhnang városa komoly turisztikai vonzerővel rendelkezett.
Százhúsz ökrös szekér várta a szárazföldön és vízen érkező turistákat, akik több száz éves templomokat látogathattak meg és megismerkedhettek a helyi lakosok életével, az eredeti kambodzsai népi kultúrával. Gazdag madárvilág, zöld rizsültetvények és a lélegzetelállító szépségű Pea Reang tó – csak néhány a látnivalók közül.
Naponta 300-400 turista érkezett, akik biztosították a helyi lakosság megélhetését és ideális lehetőséget nyújtottak Phnom Penh-ből egynapos kirándulásokra. „ Egy-egy rövidebb túra ára 5-6 dollárba került” – tájékozatott Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi és kelet-európai képviselője.
A turizmus leállása kényszerítette a falu lakóit, hogy az ökröket a vágóhídra küldjék. Így az ökrös kocsik elhagyatottan állnak a helyi posta épülete előtt vagy a cölöpre épült házak alagsorában.
Az Ökrös Kocsi Szövetségének elnöke reményének adott hangot, hogy a sok évtized alatt felépített idegenforgalmi szektort a járvány elmúlásával sikerül visszaállítani. Egy pár ökör beszerzési ára 1000 dollár körül mozog. Így az állatok pótlása rendkívüli nehézséget okoz majd a falu lakóinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top