Close

A járvány komoly társadalmi és gazdasági válságot okozhat a Közel-Keleten

ajarvanykomolygazd 1

A Közel-Kelet országaiban terjedő új koronavírus-járvány a konfliktus övezetekben élő nélkülöző milliók életét teheti tönkre és komoly társadalmi-gazdasági válsághoz vezethet a térségben – figyelmeztetett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) csütörtökön.

Az ICRC szerint a járványügyi intézkedések keretében bevezetett kijárási tilalmak és lezárások már most is megnehezítették, illetve ellehetetlenítették sokak számára, hogy a családjukról gondoskodjanak.
A genfi székhelyű szervezet felszólította a forrongó régió országainak hatóságait, hogy készüljenek fel a járvány „lehetséges pusztító következményeire” és a „társadalmi-gazdasági megrázkódtatásokra”.
„A Közel-Kelet jelenleg a konfliktus övezetekben lehetséges tömeges fertőzések és a kirajzolódó társadalmi-gazdasági felfordulás kettős fenyegetésével néz szembe. Mindkét válság súlyos humanitárius következményekkel járhat” – hangsúlyozta Fabrizio Carboni, az ICRC közel-keleti régióért felelős igazgatója.
A Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a járvány utóhatása jóval rosszabb lehet a kórnál, „mivel a konfliktusok és az erőszak tetejébe meg kell birkózniuk a pandémia társadalmi-gazdasági következményeivel”. „És ez az, igazán ijesztő” – húzta alá Carboni az ICRC lényegében üres székhelyén nyilatkozva.
Az ICRC szerint a konfliktus sújtotta országokban, ahol az infrastruktúra megrongálódott, az árak pedig elszabadultak, milliók nem férnek hozzá egészségügyi ellátáshoz, élelmiszerhez, ívóvízhez és az elektromos hálózathoz.
Szíriai menekültek milliói vannak veszélyben hazájukban és a környező országokban, így Libanonban, Törökországban, Jordániában is, de hasonló kiszolgáltatott helyeztben vannak a polgárháborús Jemen lakosai is.
Carboni beszámolt arról is, hogy az ICRC leszállította az első egészségügyi védőfelszereléseket tíz szíriai börtönbe, amelyek a damaszkuszi belügyminisztérium igazgatása alá tartoznak. A létesítmények túlzsúfoltsága és a helyi körülmények nagyon megnehezítenék egy járvány megfékezését. Hozzátette, hogy hasonló felszereléseket szállítottak iraki egészségügyi és büntetésvégrehajtási intézményekbe, illetve a már amúgy is súlyos humanitárius válsággal küzdő Jemenbe.
Carboni szerint a jemeni egészségügyi intézmények fele nem működik és a kormányerők, illetve a húszi síita lázadók különösen Marib városának térségében kiéleződött harcai akadályozzák tevékenységüket. Mint mondta, az ICRC nem tudott intenzív ápolóegységet és lélegeztetőgépeket biztosítani Jemennek, mivel ezek a nyugati országokban is hiánycikknek minősülnek a jelenlegi körülmények között.
Az ICRC idei költségvetéséből 565,5 millió svájci frankot (188 milliárd forint) különítettek el a közel-keleti térségre. Az összeg több mint harmada Szíriára van előirányozva.
A térség járvány szempontjából legsúlyosabban érintett állama Irán, ahol eddig 77 995 fertőzöttet azonosítottak, és 4869-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Az ICRC félmillió dollárt ajándékozott az iráni vöröskeresztnek. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának viszonylag kisebb szerepe van az iszlám köztársaságban tekintettel arra, hogy sem konfliktus, sem jelentősebb menekültügyi válság nincs az országban.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top