Close

Új év, új honlap

ujevujhonlap

Szilveszterkor sokan fogadalmakat tesznek, hogy mit szeretnének másképpen csinálni az új évben, milyen tevékenységükkel hagynak fel a jövőben, vagy milyen új dologba fognak bele, melyre már régóta vágytak. Bemutatunk három lehetséges ötletet, melyek megvalósításához bizony honlapra lesz szükség.

Új hobbi – új blog

Biztosan sokan döntenek úgy, hogy magasabb szintre emelik hobbijukat. Legyen szó az írásról, vagy bármely más területről, –kertészet, DIY, anyaság, tulajdonképpen bármi– melyről szívesen osztanának meg információkat másokkal is. Mindre megoldás lehet egy saját blog.

Ehhez először is pontosan meg kell határoznunk a témát, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, miről fogunk írni, kinek és milyen gyakran. Természetesen ez még az idő során változhat, de sokkal könnyebben kezdünk neki, ha rendelkezünk egy átgondolt tervvel. Ezután a blogunk nevét kell kitalálnunk, majd eldönteni, hogy egy blogszolgáltatót választunk, vagy pedig saját domain néven és saját honlapon fogunk megjelenni. Bárhogyan is döntsünk, ha örömünket leljük a blogolásban, akkor megtaláltuk új hobbinkat és akár még bevételt is szerezhetünk belőle.

Új vállalkozás – új honlap

Szintén sokan vannak, akik régóta dédelgetett álmukat, a saját vállalkozás, webshop indítását tűzik ki célként maguk elé. Manapság már szinte minden üzletnek szüksége van honlapra, melynek elkészítése –habár nem 2 perc– mégsem olyan bonyolult, mint első nekifutásra tűnik. Persze a tartalmat és a felépítést jól át kell gondolni és meg kell tervezni, de a weboldal elkészítését akár mi magunk, fejlesztők bevonása nélkül is meg tudjuk csinálni. Regisztrálni kell hozzá egy domain nevet – mely jellemzően a cégünk, vagy a webshopunk neve is egyben–, majd igénybe venni egy webtárhely szolgáltatást és ezek után akár ingyenes sablonok segítségével össze tudjuk állítani a weboldalt, amellyel meg is tettük az első lépést célunk elérése érdekében.

Új munkahely -– új személyes oldal

Ha azt fogadtuk meg, hogy a következő évben új munkahely után nézünk, vagy elkezdjük személyes márkánkat jobban felépíteni és szabadúszóként több ügyfélre, partnerre szeretnénk szert tenni, akkor egy személyes weboldal létrehozása remek lehetőséget nyújthat minderre. Ezáltal nagyobb terünk van a bemutatkozásra és a meggyőzésre is. Legyen szó álláskeresésről vagy partnerek felkutatásáról, sokkal nagyobb hatást tudunk elérni, jobban ki tudunk tűnni a tömegből egy személyes weboldallal, mintha egy általános online önéletrajzot küldtünk volna el egy pozícióra történő jelentkezéskor, vagy ha egy hirdetést adtunk volna fel a helyi újságban, hogy mondjuk asztalos munkákat vállalunk. A honlapunkon szinte csak a képzelet szab határt annak, hogy mit tudunk megvalósítani, legyen szó videós bemutatkozásról, térképes helymeghatározásról vagy a referenciáink lehető legszélesebb körű bemutatásáról.

Az új év számtalan lehetőséget rejt, kezdjük el, amit elterveztünk és valósítsuk meg álmainkat!

Forrás: Rackhost.hu
Fotó: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top