Close

GENDER RACING TEAM – ÚTBAN A BAJNOKI CÍMEK FELÉ

aaaaaaaaaaaaaaaaa

Pénteken a Hungaroringen elkezdődött a Magyar Autós Gyorsasági bajnokság utolsó fordulója, amely egyben a hazai pályaszezon záróeseményének is betudható. A Gender Racing Team pilótái nagy reményekkel vetették magukat a munkába, és a vasárnapi végelszámolást remek pozícióból várhatják.

A legtöbb tekintet Hefler Róbert szereplését követte, a fiatal versenyző autót váltott, és egy, az eddiginél jóval erősebb F-3-as Dallarával gurult pályára:

„Jól alakult a péntek, gyorsan megtaláltam a közös hangot, és hamar felvettem a ritmust az új autóval. Az időmérő edzésünk jól sikerült, így bizakodva vártam a versenyt, de egy technikai hiba miatt ki kellett állnom a boxba. Egy szenzor bolondította meg az autóm, és ugyan gyorsan sikerült orvosolnunk a problémát, túl sok időt vesztettem, így ezzel buktam is a futamgyőzelem lehetőségét. A nap második felében újabb kvalifikációt teljesítettünk, ami rendben volt, így vasárnap a magyar abszolút értékelés első helyéről rajtolva szállhatok harcba. Mindent megteszek, hogy minél erősebben zárjuk le az évet.” – nyilatkozta motiváltan a bajnokesélyes Hefler Róbert.

Szabó Nikolasz is elszántan dolgozik a sikerért, eddig a szlovákiai magyar srác mérlege százszázalékos. Mindkét időmérő edzést megnyerte, és a hétvége első versenyén sem talált legyőzőre a Formula Renault kategóriában:

„Haladunk a célunk fel, nagyon jó pozícióból várjuk a vasárnapi zárófutamokat, hála a jó szereplésnek és a csapat munkájának. Az első pénteki kvalifikáción sokat küzdöttem azzal, hogy megfelelően megmelegítsem a gumikat, és ugyanez volt a szombati versenyen is. Ez utóbbi izgalmasan alakult, hiszen Szomszéd Lali csapattársam megelőzött a rajtnál, és igencsak hajtanom kellett, hogy beérjem őt. Ez végül az utolsó körökben sikerült, így meglett a győzelem. A második időmérőt szintén sikerült megnyerni, így a vasárnapi versenyek tekintetében nagyon bizakodó vagyok. Szeretném győzelmekkel zárni a szezont!” – mondta el érzéseit Nikolasz.

Szomszéd Lajos Balázs ezen a hétvégén is ügyesen versenyez, a fiatal pilóta méterről méterre erősebben teljesít, és egyre gyakrabban szorongatja meg bajnokesélyes csapattársát:

„A pénteki időmérőn csak hajszállal maradtam le a kategória pole-ról, így nagy reményekkel vártam az első futamot. A rajtom remekül sikerült, megelőztem Nikolaszt, és az előnyt jó darabig tartottam is. A futam vége felé az egyik kanyarban sajnos elfékeztem magam, így csak a második helyre értem be, de nem panaszkodom, mert ezzel az újabb erős pontszerzéssel ismét nagyot léptem előre az év végi második hely felé. A második kvalifikációnkon újfent kategória második lettem, innen rajtolok vasárnap. Mindent el fogok követni, hogy legkevesebb ebben a pozícióban sikerüljön „hazahozni” az autót, és teljesíteni a magam elé állított célokat.” – zárta mondandóját a legifjabb Gender Racinges.

Az országos bajnokság vasárnap folytatódik, az érdeklődők 10:50-től és 15:30-kor újabb két versenyen láthatják a Gender Racing Teamet.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top