Close

A domain nevek olcsók, vagy mégsem?

adomainnevekolcsok ring 1

Viszonylag nehéz bármiről eldönteni, hogy olcsó-e vagy sem. Általában attól függ, hogy számunkra mekkora értékkel bír, vagy mennyi hasznot termel. Így van ez a domain nevek esetében is. Van, aki pár ezer forintért vásárolja meg, van, aki több millió dollárt is ad érte.

Domainek értéke marketing szemszögből

Bizonyára hallottuk már, hogy a domain név a legolcsóbb marketing eszköz és ez természetesen igaz is, ha arra gondolunk, hogy egy .hu domain név fenntartása 1 000- 2 000 forint körül mozog, ráadásul 2 éves időtartamra. Ekkora összegből bármilyen egyéb marketing eszközt is készítenénk, feltehetően nem érnénk el vele annyi embert, mint a domain néven létrehozott honlapon keresztül.

Azonban nem csupán a magyar, .hu domain végződés létezik, hanem számtalan másikat is találhatunk, mely –jobban– illik a vállalkozásunkhoz és tevékenységünkhöz, sőt érdemes egyszerre több végződéssel is lefoglalni a kiválasztott nevet. Ezek között azonban már találunk bőven borsosabb árút is.

Példának okáért a .game végződésű domain nevek fenntartásáért bőven 100 000 forint feletti összeget kell kifizetnünk évente. Sőt a .car végződésű domainekért több, mint 800 000 forintot kérnek. Tehát érdemes szétnézni a különböző domain végződések között, mielőtt választunk. Láthatjuk, hogy a domain nevek ára elég széles skálán mozog, nekünk kell eldönteni, hogy számunkra mennyit ér meg a tökéletes név, mit tudunk kihozni a használatából, mi a célunk vele.

Domain adásvétel

Ennél még tovább is mehetünk, hiszen nem csupán újonnan regisztrált domainek vásárlására van lehetőség, hanem bizony nagy üzlet is van benne. Magyarországon is előfordulnak nagyobb értékű domain adásvételek, de külföldön még inkább jellemző, hogy bizonyos értékes domain nevek hatalmas összegekért cserélnek gazdát.

Erre hoztunk pár példát a dnjournal.com statisztikái alapján. A valaha legdrágábban eladott domainnek jelenleg a carinsurance.com számít, mely 49,7 millió dollárért kelt el 2010-ben. Ezt követi az insurance.com 35,6 millió dollárral, mely szintén 2010-ben cserélt gazdát, valamint a vacationrentals.com 35 millió dollárt ért 2007-ben.

Érdekes, de az internet.com-ért “csak” 18 millió dollárt adott újdonsült tulajdonosa 2009-ben.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a nagy értékű domain nevek már évekkel ezelőtt elkeltek, mostanra már biztosan nem maradt millió dollárokat érő, értékes domain név. Tévedünk. 2019-ben is számos domain cserélt gazdát. A 2019 szeptemberéig terjedő statisztika bizonyítja, hogy a domain nevek még mindig nagy üzletet rejtenek és egy-egy jól megválasztott, valamint kellő időben értékesített domain név millió dollárokat érhet.

A 2019-es eddigi TOP 5 legdrágább domain név és az értük fizetett összeg a következők szerint alakul:

● voice.com – 30 000 000 dollár
● california.com – 3 000 000 dollár
● nursing.com – 950 000 dollár
● ol.com – 900 000 dollár
● links.com – 798 000 dollár

Megjegyeznénk, hogy a fenti adatok csak a nyilvánosan zajló domain adásvételeket mutatják, azaz kizárólag a különféle aukciós oldalakon keresztül létrejövő tranzakciók értékéről tudunk bármilyen statisztikát készíteni. Az önálló megegyezéseken alapuló domain értékesítések akár ennél magasabb értéket is képviselhetnek, de ezekről meglehetősen kevés publikus információ áll rendelkezésre.

Egy szó mint száz, a domainek vagy így, vagy úgy, de ha jól használjuk őket, nagyon sokat érhetnek.

Forrás:
Rackhost.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top