Close

Adománygyűjtő akciókat indít a református szeretetszolgálat adventben

Budapest, 2017. november 23. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke (b) és Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a szeretetszolgálat budapesti sajtótájékoztatóján 2017. november 23-án. A Magyar Református Szeretetszolgálat 50 millió forinttal támogatja a rászorulókat a közelgő ünnepi időszak programjaiban. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Több adománygyűjtő akciót indít a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adventben – közölték a szeretetszolgálat csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta: az idén második alkalommal meghirdetett szeretetdoboz-akcióban 7000 nélkülöző családnak szeretnének segíteni szerte a Kárpát-medencében egy-egy doboznyi tartós élelmiszerrel (olaj, cukor, liszt, édesség, konzervek), valamint tisztító- és tisztálkodási szerekkel. A kb. 33 cm x 33 cm-es “szeretetdobozok” környezetbarát, újrahasznosítható anyagból készültek.
Juhász Márton, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója ismertette: a Nyilas Misi Pakk elnevezésű programban kisgyermekes családoknak gyűjtenek karácsonyi ajándékokat, elsősorban jó állapotban lévő játékokat.
A szeretetszolgálat emellett idén is elindítja a tűzifa programot, melynek keretében 100 kiemelten rászoruló családnak biztosítanak tűzifát – mondta.
Az MRSZ a Nyilas Misi-ösztöndíjprogram keretében idén is támogat 50 – független zsűri által kiválasztott – tehetséges fiatalt száz-százezer forinttal, akik önerőből vagy a családjuk segítségével nem tudnák kibontakoztatni tehetségüket, és akik a támogatást hangszervásárlásra, különböző versenyek nevezési díjaira, különórák kifizetésére költhetik.
A szeretetszolgálat adományokat gyűjt továbbá a szíriai vasárnapi iskola programra. A Közel-Keleti Protestáns Egyházak által koordinált program a háború sújtotta országban élő, traumatizált fiataloknak segít különböző foglalkozásokon. A Magyarországi Református Egyház tervei szerint ötmillió forinttal támogatja a programot a svájci egyházak segélyszervezetén keresztül.
Hozzátette: a gyűjtést a reformáció 500. évfordulóján, október 31-én kezdték, a debreceni nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten a hívek adakozásából 700 000 forint gyűlt össze erre a célra.
A szeretetszolgálat a karácsonyi adománygyűjtő programokra december 15-ig várja a felajánlásokat. A tárgyi adományok gyűjtőpontjainak listája megtalálható a www.jobbadni.hu oldalon. Ugyanitt bankkártyás fizetéssel, a támogatni kívánt programot kiválasztva vagy átutalással, a közlemény rovatba a támogatott program nevét írva is lehet adakozni. Az 1358-as szám hívásával pedig hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a szeretetszolgálat programjait.
Az MRSZ az előző évek adatai alapján azt reméli, hogy ötvenmillió forint értékű támogatást juttathat el a rászorulókhoz az adventi, karácsonyi időszakban.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top