Close

Újabb jegy- és bérletkiadó automata a Repülőtéren

A Budapesti Közlekedési Központ növelte a jegy- és bérletkiadó automaták számát a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Az ügyfélközpont mellett ma már 3 automatából is megvásárolhatják jegyüket a repülőtérre érkezők.

Üzembe helyezték a harmadik jegy- és bérletkiadó automatát a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2017. augusztus 4-én. A Budapestre látogató turisták már a reptéren megvehetik a fővárosi közösségi közlekedéshez szükséges jegyüket vagy bérletüket, amelyre a három automata mellett a helyszínen működő BKK Ügyfélközpontban is van lehetőség.

Bár a készülékekben vásárolt jegytípusok közül a vonaljegy a legnépszerűbb, a repülőtéri helyszíneken várhatóan a repülőtéri vonaljegyre lesz a legnagyobb igény. A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére 2017. július 8-ától elindult a 100E járat, így már közvetlenül, átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel Budapest belvárosából a repülőtérre. A 100E autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 Ft. A reptéri BKK automatáknak köszönhetően a légikikötőből a belvárosba tartó utasok kényelmesen, néhány perc alatt megvásárolhatják az utazásukhoz szükséges jegyüket.

Budapesten és az agglomerációban összesen 359 automata áll ügyfeleink rendelkezésére. Az automaták pontos helyéről a térképes keresőn lehet tájékozódni.

Budapest, 2017. augusztus 7.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top