Close

Budapesten Benjamin Netanjahu

netanjahu02

Magyarországra érkezik ma Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke. Személyében első ízben látogat Budapestre hivatalban lévő izraeli miniszterelnök.

kormányfő, feleségével érkezik és július hétfőtől csütörtökig között tartózkodik a fővárosban, ezen idő alatt találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel és részt vesz a visegrádi négyek (V4) tanácskozásán is. Érkezése időpontjára hétfőn délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret teljes egészében lezárják, sem a taxik, sem más járművek nem hajthatnak be. A TEK a nemzetközileg védett személyek biztosítása érdekében szükséges intézkedéseket csütörtökig, a látogatás végéig fenntartja. Az útvonal-korlátozásokat a vizes vb miatt bevezetett egyéb korlátozásokra is tekintettel, csak a biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn – közölték a sajtóval a biztoinsági szakemberek. A korlátozások a repülőteret és környékét, valamint Budapest belvárosát, leginkább a Deák Ferenc tér és környékét, illetve a Várat érintik. 

A tanácskozásokkal kapcsolatosan Szijjártó Péter, külügyminiszter korábbi nyilatkozataiban kijelentett:  Magyarország és Izrael nagyon fontos politikai, tudományos és gazdasági szövetségesei egymásnak. Hangsúlyozta a két ország éves kereskedelmi forgalma meghaladja az ötszázmillió dollárt, ezentúl Szíjjártó Péter májusi, izraeli látogatását követően BUdapesten, az Eximbanknál létrehoztak egy ötszáztízmillió eurós hitelkeretet is, a magyar-izraeli gazdasági együttműködés továbbfejlesztésére. 
A magyar gazdaság szempontjából igen fontos három területen terveznek előrelépést a mostani tárgyalások kapcsán, az egyik az önvezető autók fejlesztésében történő együttműködés. Zalaegerszegen egy egyedülálló tesztpályát kívánnak építeni, mellyel Szíjjártó szerint az a cél, hogy Magyarország legyen ennek az új iparágnak az európai központja. Erről kormányközi megállapodást is fogunk kötni – jelentett ki Szijjártó Péter.
A másik nagy kérdés várhatóan a vízgazdálkodás lesz. Izrael vízigénye meghaladja a hagyományos vízkészletét, ezért az öntözési rendszerek és a vízgazdálkodásban megjelenő mérnöki feladatok igen nagy hangsúlyt kaphatnak a jövőben a két ország között. A Fővárosi Vízművek már közös munkába is fogott több nagy izraeli vízipari vállalattal és még idén júliusban közös beruházásba kezdenek, egy klórozó víztisztító berendezés kapcsán.
A kooperáció harmadik területe az energiaipar. 2010-ben hatalmas gázlelőhelyeket találtak Izrael partjainál a Földközi-tengeren, 1300 milliárd köbméternyi gázvagyonra bukkantak, így a tervek szerint Izrael jelentős szerepet játszhat Európa, és Magyarország energiabiztonságában. Ha az előzetes terveknek megfelelően 2019-től, 2020-tól megindul a kitermelés, akkor Magyarország érdekelt a gázvásárlásban, akár vezetékes, akár cseppfolyóssá tett földgáz vásárlásában is. 

A tárgyalasok részleteiről bővebben a csütörtöki tárgyalások végezetével lehet majd többet tudni. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top