Close

Megnyílt a szolnoki RepTár

Közép-Európa legnagyobb repüléstörténeti kiállítását adták át Szolnokon. A létesítmény megnyitóján részt vett Simicskó István honvédelmi miniszter és Beer Miklós váci megyés püspök is.

Szalay Ferenc, a Tisza-parti város polgármestere kiemelte, hogy az összesen 60 ezer négyzetméteres kiállítás fedett része 4500 négyzetméter, amiből 3000 négyzetméter az újonnan felépített hangár. Része a kiállításnak az Indóház is, Szolnok műemléki védelem alatt álló klasszicista stílusú épülete, mely Magyarország legrégebbi vasútállomása volt. Ezt eredeti pompájában, de a katonai repülés tematikájával és modern, innovatív eszközökkel kiegészítve bocsátották a látogatók rendelkezésre. A RepTár része a megyeszékhely turisztikai kínálatát bővítő fejlesztés-sorozatnak is.
Simicskó István honvédelmi miniszter szerint „ez a létesítmény is hűen tükrözi, hogy van mit védelmeznünk, van mit őriznünk, és van örökségünk”. Szolnokot katonavárosnak nevezte, mely Magyarország biztonságának egyik fellegvára.


A gyűjteményben 40 repülőeszközt és 218 műtárgyat helyeztek el, köztük az id. Rubik Ernő által kifejlesztett Góbé vitorlázógépet, és a MiG vadászgépek több generációját. Kiállítottak egy a II. világháborúban lelőtt és a Balatonba zuhant, majd onnan kiemelt csatarepülőt is, az Il-2 Sturmovikot, amit 1999-ben találtak meg halászok. Légvédelmi és felderítő eszközöket is kiállítottak, a felvonultatott repülőgépeken és helikoptereken kívül.
Létesítettek egy hat állomásos MiG-29 szimulátor parkot és egy 4D mozit is, továbbá kalandpályát, tematikus játszóteret, mely utóbbi az egész család (így a gyermekek) számára is egésznapos élménnyé teszi az ide látogatást.


Részletes információk a www.reptar.hu oldalon.

Szöveg és kép: Bognár Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top