Close

Biztonságos, emberbarát feltételeket kívánunk

busz ok

Járművezető bántalmazása 95-ösön

tükörben ok

    A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) mély
megdöbbenéssel áll a tény előtt, hogy megint emberi sérülésnek,
megalázottságnak kell bekövetkeznie olyan esetben, ami előre látható
volt. Szövetségünk a tagszervezetei nevében a BKV Zrt-nél, mint
munkáltatónál már februárban kezdeményezte, hogy azokon a buszokon,
ahol nincs az utastértől fizikailag elválasztott vezetőfülke, ott
azonnali hatállyal ezt meg kell építeni, pótolni kell. Mondtuk ezt
ismerve az utazási szokásokat, az egyre több járaton bevezetett
jegyellenőrzési kötelezettség (első ajtós felszállási rend) miatt,
és azért is, mert következett már be több ilyen támadás.
belso ok 
Áprilisra a munkáltató ütemtervet ígért a megvalósításra. Nyár
elejére a most az eseményben érintett vonalra pedig a megrendelő BKK
Zrt. rendelte el a jegyellenőrzést. Ő rendeli meg az adott vonalon
közlekedtetésre szükséges járművek típusát is.

Senkit nem érdekelnek a veszélyek, a kiszolgáltatottság sem
megrendelőként, sem végrehajtóként. Most egy kollégánk egészsége,
testi épsége bánja az esetet.
amellett, hogy neki gyors gyógyulást kívánunk, követeljük az
azonnali áttervezést, az ilyen járműveken a jegyellenőrzés
megszűntetését mindaddig, amíg a feltételeket ki nem alakítják, meg
nem oldják.

motorhaz ok
Nem várhatunk újabb eseményre!
A BKSZSZ a változtatás érdekében bármilyen eszköz, akár a
munkabeszüntetés bevetését is megfontolja.

lepukkant ok

 Gólián Zsolt:
 golianzs@bkv.hu, 06204998439
nosztalgia ok 
Forrás: Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), 2016. szeptember 1.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top