Close

Újabb huszonhárom hajóroncsra bukkantak Fúrni szigeténél

Fotó: livescience.com

További huszonhárom régi hajóroncsra bukkantak a régészek az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő Fúrni görög szigetnél, ahol ezzel együtt egy éven belül már 45 hajó maradványait találták meg  adta hírül a LiveScience tudományos ismeretterjesztő hírportál.

2015 szeptemberében a görög és amerikai búvárokból álló csapat egy 13 napig tartó felmérés alkalmával 22, korábban tudományosan sohasem dokumentált ódon hajóroncsra bukkant a török partok közelében, a Számosz és Ikaría között elterülő sziget környékén, néhányuk több mint 2500 éves volt. A kutatócsoport júniusban folytatta a régészeti felmérést, és három és fél hét alatt további 23 hajómaradványt azonosított.
Fúrni folyamatosan meglepetéssel szolgál”  mondta el Peter Campbell, aki az amerikai székhelyű RPM Nautical Foundation alapítvány részéről a feltárási program társigazgatója. Hozzátette: Fúrni igazából egy meglehetősen biztonságos hely, a nagyszámú roncs oka csupán az lehet, hogy a sziget a múlt minden időszakában népszerű hajózási célpont volt.
Noha Fúrni szigetén egyetlen jelentősebb város sem volt az ókorban, fontos horgonyzó és navigációs pont volt az Égei-tengeren az észak-déli vagy kelet-nyugati irányban átkelő hajók számára. A hajók olyan helyeken horgonyoztak le, amelyek védtek a megszokott északnyugati széllel szemben, de olykor felkészületlenül érhette őket egy-egy nagyobb, délről érkező vihar. Ha a horgony helyzetén nem változtattak gyorsan, ezek a hajók komoly bajba kerülhettek  jegyezte meg Peter Campbell, aki szerint pontosan ilyen szerencsétlen sorsú tengeri járművek roncsait találták meg Fúrni partjainál.
A roncsok kora az ókori Hellász késő archaikus időszaktól (Kr. e 525480) egészen az újkorig (17501850) terjed. Az ókori világban használatos tárolóedények, amforák maradványai mellett a búvárok lámpákat, főzőedényeket és horgonyokat is felfedeztek. Néhány esetben a hajó rakományának származási helyét is sikerült megállapítani, például találtak amforákat Kos szigetéről a hellenisztikus korszakból.
A kutatók szerint Fúrni szigete lehet a világ ókori hajóroncsokat legsűrűbben felvonultató helyszíne. A görög felségvizeken eddig mintegy 180 ódon, megfelelően dokumentált hajóroncsra bukkantak, nem számolva a tavaly óta előkerült 45 maradvánnyal.
Mivel a kutatás eddig csupán a sziget partvonalának kevesebb mint a felére terjedt ki, nem tudni, hány hajóroncsot rejthet még a tenger mélye. Ráadásul Peter Campbell szerint figyelembe véve, mennyi hajó került eddig elő a sekélyebb vizekben, és hogy milyen meredek sziklák alkotják a partvonalat, az eddiginél mélyebbre merülve is még több roncsot fedezhetnek fel.

MTI

 

Kapcsolódó cikk:

Huszonkét ódon hajóroncsra bukkantak régészek Fúrni szigeténél

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top