Close

Vulkánkitörések is hozzájárulhattak a dinoszauruszok kihalásához

Forrás: newsworks.org

A 66 millió évvel ezelőtt a mexikói Yucatán-félszigetbe csapódott aszteroida kétségtelenül szerepet játszott a dinoszauruszok eltűnésében, ám korántsem egyedüli oka volt a bolygó egyik legsúlyosabb tömeges kihalásának  állítják amerikai kutatók a Nature Communications című folyóiratban közölt tanulmányukban, amely szerint a becsapódás előtt és után is klímaváltozás sújtotta a bolygót.

A szakemberek szerint az egyik antarktiszi sziget 24 dinoszauruszfajából tíz már jóval a kisbolygó becsapódása előtt kipusztult, a megmaradt 14 faj pedig egy második kihalási hullámmal tűnt el, amelyet az aszteroida becsapódása váltott ki. A 66 millió évvel ezelőtti esemény a földi élet csaknem felét, köztük a nem-madárszerű dinoszauruszok mindegyikét kipusztította.
A kutatók szerint tehát az őshüllők kihalásához két felmelegedési periódus is hozzájárult: az elsőt a mai India területén végbement hatalmas vulkánkitörések, a másodikat az aszteroida becsapódása okozta – írta a The Guardian című brit lap internetes oldala.
Mindkét természeti katasztrófa nyomán óriási mennyiségű por és hamu került a légkörbe, rövid távon elnyelve a napsugarakat és lehűtve a felszínt, az ugyancsak nagy mennyiségben felszabadult üvegházhatású gázok pedig felmelegedési periódusokat” okoztak hosszú távon.
Eredményünk szerint tehát a késő krétakori tömeges kihalást a vulkáni tevékenység és az aszteroida-becsapódás »ütős kombinációja« okozta” – mondta Sierra Petersen, a Michigani Egyetem munkatársa.
A kutatók a korszakból származó 29 kagylós állat megkövesedett héjának kémiai összetételét elemezve vázolták fel a kréta kor vége és a paleogén kor kezdete közötti 3,5 millió év hőmérséklet-változásait. A vizsgált élőlények 65,5 millió és 69 millió évvel ezelőtt éltek az Antarktiszi-félsziget északi csücskének egy sekély torkolatánál. A ma már jeges kontinenst akkor még valószínűleg tűlevelű erdő borította.
Petersen csapata szerint az óceán hőmérséklete nagyjából 7,8 Celsius-fokkal nőtt a történelem egyik legnagyobb vulkánkitörését – a mai India közép-nyugati részén fekvő Dekkán-fennsík területén – követően, amely évezredeken át tartott, és mérgező gázokat juttatott a légkörbe. Csaknem 150 ezer évvel később, nagyjából az aszteroida-becsapódás idején újabb, 1,1 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést figyeltek meg a kutatók.
Ez az új hőmérsékleti mutató közvetlen kapcsolatot mutat a vulkáni tevékenység, a becsapódás és a kihalási hullámok között, ami nem más, mint a klímaváltozás” – húzta alá Petersen.
(https://www.theguardian.com/science/2016/jul/06/dinosaurs-killed-off-by-one-two-punch-of-climate-change-and-asteroid-strike-study)

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top