Close

Kincses Baranya Fesztivált rendeznek Orfűn

kincsesbaranya

Baranya megye gazdag kulturális és gasztronómiai hagyományainak népszerűsítésére rendezik meg a Kincses Baranya Fesztivált május 28-án és 29-én a Pécshez közeli Orfűn – hangzott el az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a kétnapos programon bemutatkoznak a Baranya Megyei Értéktárban szereplő értékek. Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint többek között a geresdlaki gőzgombóccal, a mároki lakodalmassal, a Zrínyi-kultusszal és a mohácsi busójárással is megismerkedhetnek majd a program résztvevői. A közönség szórakoztatásáról mások mellett a Szélkiáltó együttes, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, a Mecsek Táncegyüttes, a Band of Streets és a Voisingers gondoskodik. Az ingyenes fesztivál ideje alatt lesznek lovagi játékok, gasztronómiai bemutatók és termelői piacon kínálják portékáikat a helybéliek. A Kincses Baranya Fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a III. Orfűi Hegyi Versenyt, a Sárkányhajó Fesztivált és Orfű Challenge elnevezésű sportprogramot is – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba. Nedjakov Balázs, a Mecsek Maraton Team elnöke az utóbbi eseményről kifejtette, hogy négy sportágból álló kihívást szerveznek elsősorban amatőr sportolók számára. A résztvevők aszfalt- és hegyikerékpár, valamint terep- és aszfaltfutásban mérhetik össze tudásukat. Nagy Csaba szólt arról is, hogy a Sárkányhajó Fesztivál szervezői mintegy tizenöt résztvevő csapatot várnak, a jelentkezési határidő május 25. A május 27. és 29. között megrendezésre kerülő III. Orfűi Hegyi Versenyre térve Nagy Csaba azt mondta, hosszú évek után kívánják visszahozni az autósport rajongói számára az ilyen típusú versenyeket. A 4200 méter hosszú pályán folyó autóversenyre 1500 forintért napijegyet, 2500 forintért pedig bérletet lehet váltani.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top