Close

Az idő relatív dolog – Pogácsás István, Fina Racing Team!

p

Az idő relatív dolog. Nagy általánosságban mindenki harcban áll vele, különösen igaz ez a motor/autósportban szereplők háza táján. Pilóták és hű fegyverhordozóik egész szezon alatt küzdenek az órával – felkészüléskor, versenyhétvégék között, és szintúgy a pályán is. Egy szakágban hatványozottan jelentkezik mindez, melynek már a neve is árulkodó: Time Attack. A hazai MTA (Magyar Time Attack) egyik feltűnő alakját, a boxutcában mindenki által csak „Pogi”-ként ismert Pogácsás Istvánt, és csapatát, a FINA RACING TEAM-et vettük górcső alá.

p

„Hogy a célokkal kezdjük, – mivel általában úgyis mindenki erre kíváncsi – azt mondanám, mindenképp a tavalyi szintet szeretnénk hozni, szívem szerint egy fokkal még überelnénk is azt. Az előző szezonban erőn felül teljesítve a harmadik helyen sikerült végeznünk, így bizony magasra tettük a lécet. Egészen kicsi, mondhatni már-már apró költségvetéssel dolgozunk, a FINA olajvállalat egyetlen támogatott csapataként. Sokszor az időn kívül a puszta létünkkel is küzdelmet vívunk, ennek ellenére, mint mindenki, mi is fejlődni szeretnénk, ebben a szellemben éljük a mindennapjainkat, ezt szem előtt tartva versenyzünk – még ha nem is egyszerű dolog ez.

aa

A Skoda Motorsport árnyékában kuporogva alkalmaztunk és foganatosítottunk különböző fejlesztéseket, amelyek reményeink szerint majd meghozzák azt a másodpercekben mérhető pluszt, amik a vágyaink eléréséhez szükségesek. Ugyan az első versenyünkön, a versenysorozat nyitófordulójában a Hungaroringen mindez még nem köszönt vissza, a törekvéseink nem értek célt, ám a látszat, és a hatodik helyezés ellenére sokat teszünk bele a kalapba – lehetőségeinkhez mérten. Az első fordulóban az időjárás is megtréfált minket, nehéz helyzetbe hoztuk sajátmagunk a nem megfelelő gumitaktikával. A technika azonban adott, ahogy az azt üzemeltető csapat is, akiknek ezen a platformon is szeretném a hálám kifejezni.

a

Az alábbi személyek, cégek nélkül nem tartanánk itt:

Fina Hungária – Dr. Strinni Ferenc és Strinni Zsolt

F-Rent Kft. – Fülöp Tamás

Party Cooler – Szima Róbert

Green Horse Stúdió – Lukács Emese

És végül, de nem utolsósorban, akik közvetlenül a szerviz pontról felügyelik, és biztosítják a versenyzésünk:

Hegyaljai Zsolt – szerviz mérnök

Makádi Tamás – szerviz technikus

 

A következő megmérettetésünk hamarosan elérkezik, május végén a Pannóniaringre látogat a sorozat, amely az egyik kedvenc hazai aszfaltcsíkom. Ennek megfelelően komolyan készülünk, én legfőképp mentálisan, de a csapat többi része is törekedik az összeszedettségre. Kelleni is fog ez a fajta kiegyensúlyozottság, hiszen be akarunk „kopogtatni”, megmutatni, hogy megérkeztünk, és komolyan számolni kell velünk ebben az évben is.

aaa

Reméljük az örök ellenfél természet ezúttal elnézőbb lesz velünk, és az elemekkel ezúttal nem, csak az ellenfelekkel kell majd megküzdenünk. Sikerre számítok, aminek mértékét még nem számszerűsíteném, de mindenféleképp próbálni fogunk kellemes meglepetést szerezni az értünk szorítóknak és saját magunk számára is. A későbbiekre pedig állandósítani, konzerválni akarjuk a remélhetően hamarosan megkezdődő jó sorozatunk! Egyben biztos vagyok, rajtunk semmi nem fog múlni!” – zárta mondandóját Pogácsás István.

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Képek: Rácz Gergő / Horváth Emese

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top