Close

Megnyílt az Automotive Hungary szakkiállítás

A kormány céljában, hogy néhány év múlva az EU-n belül Magyarországon legyen legmagasabb az ipar aránya a GDP-n belül kiemelt szerep jut az autóiparnakmondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten.
    
Az államtitkár kiemelte: eddig a kormány 63 céggel kötött stratégiai megállapodást, ezek közül 23 autóipari társaság. A Magyarországon előállított járműipari termékekbeleértve a beszállítók termékeit is – 93 százaléka exportra kerül.
    
A Magyarországra települt autógyárak világszínvonalú technikát hoztak, serkentik az innovációt és munkahelyeket teremtenekfejtette ki, hozzátéve, hogy a világ 20 nagy autóipari beszállítói közül 15 jelen van az országban. Ezek fokozatosan kapcsolják be a beszállítói láncba a magyar kkv-kat.
    
Szabó László idézte azt a becslést, amely szerint 2050-ben kétszer annyi új autó készül, mint jelenleg egy évben, de típusuk változik. Erre készülve a Jedlik Ányos terv keretében hamarosan 150 gyorstöltő áll az elektromos autóval utazók rendelkezésére. Megemlítette azt is, hogy 2 év múlva az Európában használt gumiabroncsok 12 százaléka Magyarországon készül.
    
Végül a dízelbotrány kapcsán kifejtette az államtitkár, hogy a magyar gazdaság nagyban függ a német autógyártástólés egyáltalán a német gazdaságtólezért támogatja a megoldási javaslatokat.
    
A megnyitón Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 11 ország 300 kiállítója van jelen a kiállításon, a számuk 15 százalékkal több, mint volt tavaly. Új elem az idei bemutatón az, hogy a Magyarországon jelen lévő négy autógyár mellett jelen van a BMW is.
    
Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség főtitkára  ismertette, tavaly 432 ezer jármű és 2 millió 465 ezer motor készült Magyarországon. Az iparág teljesítménye 6496 milliárd forintot tett ki, ez háromszorosa az élelmiszeriparnak és nyolcszorosa a gyógyszeriparnak. Az 50 legnagyobb exportőrből 25 járműgyártó.
    
Az ágazat kiemelkedő bért fizet: a 196 ezer forintos átlagbér 40 ezer forinttal magasabb az ipari átlagbérnélismertette.
    
A megnyitó után kerekasztal beszélgetésen vettek részt a magyar autógyárak és nagy beszállítók vezetői valamint Szabó László. Kiemelt téma volt a képzés és a dolgozók lakhatásának megoldása. A duális képzésnek több cég elébe ment azzal, hogy maga hozott létre tanműhelyt. A lakhatással kapcsolatban pedig felmerült, hogy az elhagyott laktanyák felújításával lehetne szállásokat kialakítani.    A bérekkel kapcsolatban pedig az hangzott el, hogy Magyarországon egyharmada a nyugat-európainak, de a termelékenység is megegyezik azzal.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top