Close

Megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti
A magyar kormány kiemelt célkitűzése, hogy a környező országokbanígy Szerbiában is – növelje gazdasági jelenlétét, nemcsak a kereskedelem, hanem a befektetések terén is – hangsúlyozta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos Belgrádban, ahol szerdán megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete.
    
A megnyitón elhangzott, hogy több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitását követően ez a szám tovább növekedhet. A magyar-szerb kereskedelmi forgalom a tavalyi esztendőben meghaladta az egymilliárd eurót, és már az idei év első nyolc hónapjában is több mint 700 millió euró volt. 
    
A jelenleg is kiváló magyar-szerb gazdasági kapcsolatok további erősítése érdekében, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Belgrád mellett Újvidéken és hamarosan Szabadkán is irodát nyitmondta
    
"A belgrádi iroda megnyitásával egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy hazánk a kereskedőház segítségével a köztársasági szintű minisztériumok, kiemelten az agrár- és kereskedelmi tárcák képviselőivel, valamint a legnagyobb kereskedelmi- és üzletláncok vezetőivel is közvetlen, napi szintű kapcsolatot építsen ki, ami érdemben hozzá fog járulni a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez" – fogalmazott Budai Gyula.
    
A kereskedőház elsődleges feladata, hogy a Szerbiában már ismert és keresett, jó minőségű és magas hozzáadott értéket képviselő magyar áruknak, valamint az új és innovatív hazai termékeknek még nagyobb ismertséget és teret biztosítson – hangzott el.
    
A magyar kormány reményei szerint a magyar partnerek számára a kereskedőház lehetőséget teremthet arra is, hogy "a szerb partnerekkel együttműködve, ki tudják használni Szerbia számos szabadkereskedelmi megállapodását, elsősorban az Eurázsiai Vámunió adta lehetőségeket" – tette még hozzá a miniszteri biztos.
    
Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese kiemelte: a kétoldalú együttműködés fő területe a mezőgazdaság, illetve az ahhoz kapcsolódó technológiák területe, de akár az autóiparban, akár a gyógyszeriparban is lehet találkozás a szerb igények és a magyar kínálat között. 
    
A Kárpát-medencében folyamatosan nyílnak irodák, a tervek szerint összesen 22 ilyen képviselete lesz a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak ebben a régióban – tette hozzá Kun Gábor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top