Close

Még zöldebb reptér

 Greenairport néven indított programot a Budapest Airport repülőtéri partner szervezetek számára.  

A program célja, hogy az ország első számú nemzetközi repülőterén működő szervezetek és vállalatok – az üzemeltetővel összefogva – tovább tudják csökkenteni a légikikötő környezeti hatásait.  
Az elmúlt évek legjelentősebb klímavédelmi összefogása jöhet létre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén  működő cégek közös munkájával  –  röviden így foglalható össze a kedden bejelentett Greenairport program, amit a Budapest Airport indított el. A program az innovációra, az összefogásra és a  közös cselekvésre épül. Az energiafelhasználás csökkentése, a megújuló energiaforrások használatának elősegítése, az elektromos járművek használatának elterjesztése – ezek mind a program céljai, amin mostantól a repülőtéri cégek közösen és összehangoltan, egymás tapasztalatait felhasználva tovább dolgoznak tovább.
A  Budapest  Airport  Greenairport  programjához  már  az  induláskor  olyan  nagy  vállalatok csatlakoztak, mint az Aeroplex Central Europe (ACE), a Heinemann Duty Free, a HungaroControl, a Lufthansa Technik Budapest, vagy a Főtaxi, de még a NAV Repülőtéri Főigazgatósága is aláírta a csatlakozási nyilatkozatot. Az eddig csatlakozó mintegy egy tucat szervezet összesen több ezer munkavállalót foglalkoztat. Az összefogás legfontosabb üzenete, hogy az  ország egyik legjelentősebb gazdasági egységeként működő repülőtér partnerei együttesen is elkötelezettek a felelős vállalati működés és a fenntartható fejlődés ügye mellett.
Szarvas  Gábor, a Budapest Airport környezetvédelemért felelős igazgatója  a  program nyitórendezvényén elmondta: „A Greenairport program nyitott  mindazon cégek és szervezetek számára, amelyek készek csökkenteni a repülőtér szén-dioxid kibocsátását és egyéb környezeti hatásait. Hiszünk a program sikerességében, hiszen az eddigi visszajelzések alapján nagyon lelkesek  a partnereink és már keresik az együttműködési  lehetőségeket. Bízom benne, hogy rövidesen konkrét eredményekről is be tudunk számolni.”  
A Budapest Airport a saját hatáskörén belül számos lépést tett az  energiahatékonyság, a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés érdekében. A légikikötő sok tekintetben hasonlít egy kisebb városra vagy kerületre, így az energiafelhasználása is. Ezeken a területeken az elmúlt években sikerült komoly áttörést elérni, egyebek mellett éves szinten 30%-kal csökkent a földgáz,
16 %-kal az áram felhasználás, vízből pedig egy utasra számítva 10 literrel kevesebbet használ a repülőtér. Emellett fejlesztették a hulladékfeldolgozást is,  mára a repülőtéren keletkező hulladék mintegy kétharmadát szelektíven kezelik.  Mindezt sikerült úgy elérni, hogy közben a repülőtér forgalma folyamatosan növekszik.
A Budapest Airport évekkel ezelőtt az elsők között csatlakozott a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) által indított ún. karbon akkreditációs programhoz, aminek elsődleges célja a repülőterek szén-dioxid kibocsátásának  (ez  az  energia-felhasználás  mérésére legalkalmasabb módszer) csökkentése volt. Az ACI Europe programjában ma már mintegy 100 európai repülőtér vesz részt. A karbon akkreditációs program fontos eleme, hogy a repülőterek üzemeltetői más partner szervezeteket is bevonnak, a környezeti hatások csökkentésén való közös munka érdekében.
A Budapest Airport Kelet-Európa legjobb repülőtere – az utasok szavazatai alapján ezt ismerte el a Skytrax 2014-ben és 2015-ben. A Budapest Liszt Ferenc  Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest  Airport  Zrt. az AviAlliance  GmbH  (52,666%)  által  vezetett  német  (5%),  kanadai (20,167%), és szingapúri (22,167%) befektetőkből álló konzorcium közös  tulajdonában áll. A repülőtér termináljai 2014-ben 39 légitársaságnak adtak otthont, amelyek 9,15  millió utast szállítottak 35 ország 74 nagyvárosának mintegy 88 repülőterére.  
Budapest Airport Zrt.                                                                                     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top