Close

Varga Mihály: a munkahelyteremtés és az államháztartás egyensúlya jelenti a tartós növekedés feltételét

A munkahelyteremtés és az államháztartás egyensúlya jelenti a tartós és stabil növekedés feltételét, 2010 óta ezt a két legfontosabb célt sikerült teljesítenihangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések keddi átadó ünnepségén Budapesten
    
Ugyanakkor a vállalkozásoknak és a gazdaságpolitikának is alkalmazkodnia kell a változásokhoztette hozzá a miniszter. Kiemelte azt is, hogy a 2,5-3 százalékos növekedés megfelelő a magyar gazdaság jelenlegi állapotában, de az Európai Unió fejlettebb országaihoz való gyorsabb felzárkózáshoz további növekedés-ösztönző elemekre van szükség.
    
Kitért arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint a 2010-es helyzethez képest 532 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, a rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien az országban. Ebből 320 ezer munkahely a versenyszférában jött létre, ami különösen fontos, mert a közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldástette hozzá.
    
Vannak tényezők, amelyeket kevésbé lehet befolyásolnihívta fel a figyelmet a miniszter, ide sorolva egyebek mellett a kínai gazdasági növekedés lassulását vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelgő kamatemelését.
   
A Volkswagen-ügy is rajtunk kívül áll, de érinteni fogja a magyar gazdaságotfogalmazott, felidézve, hogy a hazai gazdaság jelentős tényezője az autógyártás, amely az ipari termelés 22 százalékát és az export 13 százalékát adja. Sok a bizonytalanság még, nem tudni, hogy az autóipart, az autóvásárlásokat hogyan érinti majd a helyzetmondta Varga Mihály.
    
Megerősítette, hogy 11 millió érintett dízelmotorból több mint 2 milliót gyártottak az Audi Hungáriánál. Ha csökken az autók értékesítése, vagy motortípusokat kitiltanak a forgalomból, annak lesznek gazdasági következményeihangsúlyozta a miniszter.
    
A gazdaság növekedését ösztönző belső tényezők közé sorolta a miniszter, hogy jelentős tartalékok vannak a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a lakásépítés területén, amelyek kihasználására a következő hónapokban erőteljesebben koncentrálnak.
    
A hónap beruházója elismerést a Phoenix Mecano Kecskemét Kft., a hónap kisés középvállalkozása díjat az Olivia Élelmiszeripari Kft. kapta, a hónap startup vállalkozása címet pedig az 5Litres nyerte el.
    
A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 2012-ben alapított kutatás-fejlesztési központjának célja a könnyen kezelhető, energiatakarékos, költséghatékony elektromechanikai szerkezetek előállítása és továbbfejlesztése. A központ uniós támogatást is elnyert az első félévben lezárt, 1,5 milliárd forint összköltségű projektjéhez, a fejlesztés elsősorban az egészségügyi és bútoripari szektorban használatos ágyak, fotelek emelőrendszereit modernizálta.
    
A svájci központú vállalatcsoport magyarországi leányvállalata Kecskeméten, illetve Bács-Kiskun megyében a második legnagyobb foglalkoztató, mintegy ezer munkatárssal végeznek gyártó-, logisztikai és kutatás-fejlesztési tevékenységet. Eddigi beruházásaik összértéke 80 millió euróra tehető.
    
Az 1991-ben alapított Olivia Élelmiszeripari Kft. nyúlhús feldolgozásával foglalkozik, emellett több állattartó-telephellyel, valamint saját takarmánykeverő üzemmel is rendelkezik. Termékeinek túlnyomó többségét exportálja, a kivitel teljes árbevételének mintegy 90-95 százalékát teszi ki. A vállalatnál jelenleg 211-en dolgoznak, megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatnak. Együttműködnek a Kaposvári Egyetemmel, egyebek mellett duális képzés keretében is.
    
A hónap startup vállalkozása, az 5Litres találmánya segít abban, hogy a napi tisztálkodás 5 liter vízből is megoldható legyen. Termékük egy víztakarékos, kézi zuhanyzófej.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top