Close

Innovatív Generáció – Startupperek, figyelem!

Az !gen Program 2013-ban indult Budapesten. A kezdés óta lezajlott már négy képzési program az !gen Egyesület és a Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség szervezésében, illetve a program sikeresen fut Debrecenben és Szegeden is. 2015 tavaszán a békéscsabai innovátorok előtt is megnyílt a lehetőség, hogy az !gen eddigi projektjeihez hasonló sikereket érjenek el – márciusban elindul az !genBékéscsaba program első turnusa. 

Mi a képzés lényege?

A három hónap alatt megismerkedhetnek a résztvevők az innováció világával, és gyakorlati tudással gazdagodhatnak, melynek segítségével lehetőségük nyílik az üzleti és társadalmi ötleteik kidolgozására. Az !genBékéscsaba az Innovatív Generáció (!gen) Egyesület békéscsabai tagozatának három hónapos hibrid innovátorképző programja: képzés, mentorprogram és inkubáció egyben.

Az elméleti tudás mellett nagy hangsúlyt kap a gyakorlati megvalósítás is. A 3 hónapos, mentori segítséggel támogatott projektmunka során közösen dolgozzák ki a koncepció rövid, ütős leírását, a piackutatással alátámasztott üzleti modellt, az üzleti kalkulációt, valamint a bemutatkozó videót és a 2 perces (pitch) prezentációt. A képzés egy igen komoly jutalommal járó versennyel zárul. Az !genBékéscsaba végére a csapatok képessé válnak az önálló munka folytatására, és a jó projektek el tudnak startolni a befektetők keresése vagy a közösségi finanszírozás (crowdfunding) irányába.

Kiknek ajánlott?

Mindazoknak, akik ötleteiket nem csupán fejben szeretnék tárolni, vagy leírva látni, hanem a megvalósítás rögös, ámde izgalmakkal teli útjain is kipróbálnák magukat. A csapatmunka és az összetartás mellett az egyéni gondolatok is fontos szerepet játszanak a képzés során, melynek végén a legjobb ötletnek – és persze a csapatnak is – minden esélye meglesz arra, hogy elinduljon hódító útjára!

A jelentkezésre február 28-ig van lehetőség, a fontosabb információk ezen a linken érhetőek el: www.igenschool.info/igenbekescsaba/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top