Close

Rágalmazás Index módra: Célpont Karády élete

Nem ismertem Karády életútját. Az átkosban indexen volt, már aki még tudja e szó jelentését. Az index.hu (véletlen egybeesés az elnevezés?) mellékelt anyaga szerint bunkó prostituált, leszbikus kurva volt. A kiemelés, a nagybetűk az eredeti cikk szerint van:

"Kanczler Katót némi ellenszolgáltatás fejében bárki megdughatta a kőbányai szürkületben állva, a palánknak döntve, vagy a gázgyári tartályok tövében."

Karády

Mint az index.hu írja: „A nagy kártyás hírében álló Hunyady Sándor ekkor arról ír, hogy barátja, Egyed egy közismert meleg tyúkba szeretett bele, aki olyan szenvedélyesen meleg, hogy aligha képzelhető el, hogy egy férfit tartósan viszontszeressen.”

Ennek ellenére az akkori kor mint a végzetasszonyát, polgári szexszimbólumként ünnepelte.

Azután kiderült, hogy a Gestapo három hónapig kínozta, lelkileg fizikailag tönkre tette, és úgy mellesleg zsidókat bújtatott, mentett meg a 3 lakásában. Ezért jóval később 2004 decemberében „a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet embermentő cselekedeteiért posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozott neki, 2012-ben pedig a színház világnapja alkalmából bélyeget bocsátottak ki emlékére.”

Még a színésznő szépségét is támadta az Index újságírója, nevezzük meg 

KOVÁCS M. DÁVID.

Aki egy akkori blogger (sicc.) véleményét tartotta fontosnak idézni:

Karády 42-es lába, csontos lópofája és mély-alt fekvésű búgása nem dobogtatta meg a szívemet. Anyám szerint, akinek volt szerencséje személyesen ismerni, egy tehetségtelen trampli kurva volt

írta róla például a senior blogger, Antalffy Tibor.”

Persze, én most már nem tudom mi az igaz és mi a galád hazugság. De azt tudom, hogy az Indexnek ez volt a célja, hogy lerombolja egy sokak által szeretett és nagynak tartott színésznő nimbuszát. Az persze nem érdekelte a fiatal cikkírót, hogy milyen nagyszerű filmalkotásokat hagyott hátra Karády, akit Kovács M. Dávid nemes egyszerűséggel csak mint a Horthy korszak ünnepelt sztárját említi. A sok mocsok, nem bizonyított rágalom és egyéni vélemény mellett, csak úgy megemlíti, hogy embereket, nevezetesen zsidókat mentett meg, és a sörös üvegeket dobáló szocialista színház közönsége azt sem tudta, hogy a Gestapo kínozta csaknem halálra. Ez nem kiemelt, vastag betűsként szerepel az Index cikkében, mintha ez lényegtelen momentum volna az egyébként ultra liberális hírportálnak.

Persze, ez most nekik lényegtelen, a lényeg csak a magyarság gyalázása és szeretett színésznője emlékének porba tiprása. Az is kisbetűs része a cikknek, hogy „New York-i ravatalozásán tiszteletét tette sok ismert személyiség, köztük Carelli Gábor operaénekes, Claire Kenneth írónő és Székely András is, a BBC televízió igazgatója.” Továbbá „A dokumentumokból kiderült, hogy végül John F. Kennedy testvéreinek, Edward Kennedy szenátor és Robert Kennedy későbbi elnökjelölt, segítségével telepedhetett le az USA-ban. A jelentés szerint a két Kennedy valósággal őrjöngött, amikor kiderült, hogy az amerikai konzul nem állította ki a vízumot a magyar színésznőnek.

Ezek után kíváncsi lennék, hogy tiltakoznak-e a cikk miatt akiket megmentett, vagy azok utódai? Ennyi aljas gyanúsítgatás után, hogy még egyet idézzek: Karády magánéletét számos pletyka övezte, úgy tartják, ekkoriban luxusprostiként is élt, valóságos férfifalónak, mások pedig leszbikusnak tartották. pénzért cserébe állítólag fogadásokra és estélyekre járt, olykor külföldre is.”

Még ha tegyük föl, a magánéletét tekintve, ha mindez igaz, akkor is méltánytalan ez az anyag, mivel életével, cselekedeteivel és mondjuk ki mártíromságával a Gestapo fogságában, nem erre a kisstílű gyalázkodásra szolgált !

Nincs még egy ország, rajtunk kívül, ahol hasonló nimbuszt ilyen aljasul következmény nélkül rombolnák le, mint Karádyét, és a lap valamint cikkírója mindezt legalább erkölcsileg büntetlenül megúszná.

Egerszegi Csaba

 

Érdemes az eredeti anyagot olvasni, mivel ott a videók is láthatók: http://index.hu/kultur/2015/02/08/karady_katalin/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top