Close

Kaposvár 400 millió forintot kapott

Fotó: commons.wikimedia.org

Kaposvár 400 millió forintot kért és kapott a kormánytól, amely partnerként tekint a településekre, önkormányzatokra – jelentette be a város polgármestere keddi kaposvári sajtótájékoztatóján.


Szita Károly (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az összeget négy fontos cél elérésére fordítja a somogyi megyeszékhely.
Részben az önkormányzati tulajdonban lévő tömegközlekedési cég hiányát enyhítik a pénzzel, hogy ne kelljen a járatszámot csökkenteni, és továbbra is a jelenlegi áron lehessen jegyeket, bérleteket vásárolni.

Az összeg egy részét uniós pályázatok előkészítésére fordítják. Egyebek közt ennek keretén belül készíti el a város a terveit a Csokonai-fogadó 1,6 milliárd forintos felújításáról.
Jut pénz a kamerák számának megduplázására is a következő év első feléig. Kaposváron eddig 80 kamerát szereltek fel 90 millió forint értékben.     
Végül a már elindult gyógynövényprogramját kívánja bővíteni a város, ahhoz válogató, szárító berendezésekre van szükség. Kaposvár tervezi beindítani szociális szövetkezeti formában a zöldségtermesztést is.
„A célunk közös a kormánnyal: mindenki dolgozhasson az évtized végére, aki munkával szeretné biztosítani önmaga és családja megélhetését” – fogalmazott Szita Károly.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top