Close

Tóbiás: az MSZP győzelemre és nem háborúra készül

Budapest, 2014. december 13. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője beszédet mond a budapesti Általános Vállalkozási Főiskolán tartott pártértekezleten 2014. december 13-án. Mellette elől Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, mögötte Botka László választmányi elnök. MTI Fotó: Soós Lajos

Évekre lebontott menetrendet határozott meg az MSZP számára Tóbiás József elnök-frakcióvezető. A szombati budapesti pártértekezleten a politikus közölte, az MSZP győzelemre és nem háborúra készül, egy kettéhasadt társadalom egyesítése 1989 után újfent pártja felelőssége.

Tóbiás József azt mondta, 2015 a visszatérés éve: napról napra lebontják „a hazug, igazságtalan, totális állam rendszerét”, mert a kirekesztés rendszerében nincs helye a baloldalnak és már látszik, hogy a társadalom többségének sem. Úgy fogalmazott: olyan mértékben szaggatják szét a magyar nemzetet, ahogy korábban csak megszálló hatalmaknak sikerült.
Világossá kell tenni, hogy Orbán rendszerével nincs alku. Nem kérünk a kényszereikből, a választási manipulációiból, a fő- és alvezéreiből. A totális állam maga számolta fel a kompromisszum lehetőségét – hangoztatta.
Az ellenzéki pártvezető 2016-ot a programalkotás évének nevezte, míg 2017-ről azt mondta, egy átlátható, legitim előválasztási rendszerben döntik el, ki legyen a miniszterelnök-jelölt.
Tóbiás József közölte, nemcsak pártot, hanem új ellenzéket és új társadalmi alternatívát építenek, utóbbinak az alapja nem a vagyon, hanem a tudás. Mint mondta, egyedül nem képesek kivezetni a válságból az országot, ehhez a munkához teljes nyitottság kell, és világossá kell tenni, mit tesz az MSZP a következő években.
A pártszervezet átalakításának céljaként azt jelölte meg, hogy eljussanak mindenhová, mindenkihez, azokhoz, akik a Fidesz kormány áldozatai. 106 választókerületi felelős és helyi szervezet alkotja a helyi érdekek képviseletét – közölte, hangsúlyozva: közösséget kívánnak építeni, és újra kell kötniük a civil világgal is a szövetséget.
Elmondta, 2018-ra olyan társadalmi alternatívát kívánnak létrehozni, amivel leváltható a kormány, ennek érdekében jön létre a Társadalmi Párbeszéd Projektintézet. Vezetője Lakner Zoltán politológus lesz, ő koordinálja azt a munkát, aminek végén megszületik egy új magyar társadalmi szerződés – tette hozzá.
Tóbiás József 2016-ról közölte, a demokratikus nyilvánosság helyben legalkalmasabb formáinak létrejöttét ösztönzik és az MSZP vállalja, hogy ennek a széles körű egyeztetésnek lesz szószólója „az önkény parlamentjében”.
„Hisszük, hogy az ország olyan társadalmi szerződéssel egyesíthető, amely a szabadság és a biztonság értékein alapul” – fogalmazott, megjegyezve: 2016-ban a széles nyilvánossággal vitatják meg ezt a szerződést, amelynek két alapvető eleme: a szegénység és a nemzetközi elszigetelődés felszámolása.
A pártelnök közölte, a munkában Andor László volt uniós biztos, valamint Trautmann László közgazdász is részt vesz. Előbbi feladata a magyarországi és nemzetközi folyamatok összekapcsolása, míg utóbbi az új gazdaságpolitika elméleti vitáinak generálója lesz – ismertette.
Tóbiás József szerint 2017 „a kihívás és az előválasztás” éve, addigra az MSZP-nek késznek kell lennie arra, hogy együttműködve megtalálja és felkészítse a társadalmi támogatottságot leginkább bíró jelöltet. 2017-ben nem történhet meg az, hogy titokban, füstös szobákban egymásnak üzengetve akarják eldönteni Magyarország sorsát – fogalmazott, hangsúlyozta: befejezték a nyilvános üzengetéseket.
Mint mondta, a miniszterelnök-jelölt kiválasztására irányuló munkát nem becsülik le, ezért szakmai munkacsoportot hoznak létre, amely megmondja, hogyan integrálják a civil, társadalmi szervezeteket ebbe a folyamatba.
A pártelnök ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az MSZP önállóan is felkészüljön a választásra. Bokta László választmányi elnökkel közösen létrehoznak egy választásokat előkészítő munkacsoportot, amelynek az a feladata, hogy a változó választási rendszerre felkészüljön – ismertette Tóbiás József.
Hangsúlyozta, minden magyarnak békére és gyarapodásra van szüksége, háború helyett béke, amit az MSZP kíván, erről kell szólnia a következő 25 évének.
Tóbiás József beszélt arról is, hogy az MSZP hibái ellenére sok százezer szavazó maradt hű hozzá. Sokak számára mi vagyunk a remény, sokan – egzisztenciájukat is kockáztatva – szervező munkát végeznek egy jobb, erősebb baloldalért, Magyarországért – közölte.
„Sokszor hibáztunk. Itt és most a Magyar Szocialista Párt és a magam nevében őszintén megkövetem mindazokat, akiket a múltban megbántottunk azzal, hogy volt idő, amikor nem képviselte pártunk a baloldali értékeket megfelelő következetességgel, amikor a hazugságot igazsággá próbáltuk maszkírozni, amikor kormányzás helyett a miniszterelnöki castingba fogtunk” – fogalmazott.
Tóbiás József szerint az MSZP visszatalált önmagához, értékeihez, abból a meggyőződésből, hogy ma „ordítóan szükséges” egy valódi, hiteles baloldali politika. Az MSZP az esély, a biztonság és a szabadság pártja, ez az alap, amire építkezik, ez amit képvisel – szögezte le.
Kitért arra, a Fidesz egy „gátlástalan üzleti vállalkozás, amely ma élősködik a magyarokon”. Bebetonozza magát kétharmaddal, majd elveszi a levegőt az ellenzéktől, a választópolgároktól, tűrhetetlen és megalázó javaslatokkal áll elő a népszerűségvesztésére válaszul – közölte. Tóbiás József szerint nem engedhetik meg, hogy a kormány drogtesztnek álcázva szorítsa ki a szabad véleménynyilvánítást. Ez, mint mondta,  a sajtószabadság elleni aljas támadás.
Képmutatásnak tartja a kormány nemzetegyesítő politikáját, ugyanis szerinte százszorosan hajtja végre a nemzet megosztását.
A pártelnök szólt arról is, hogy az LMP részéről hiba, téves értékelés, hogy egyenlőségjelet húz „az elmúlt nyolc év” és a Fidesz-éra között. Tóbiás József a Jobbikról azt mondta, ideológiája vállalhatatlan, társadalmi megoldásai hazugságokra, ordas eszmékre épülnek. A párt létét rendszerhibának, mellékterméknek tartja,  a Jobbik valójában szerinte nem alternatíva, csupán irigykedik  a Fidesz hatalmára.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top