Close

A DK hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelenti Giró-Szász András vállalkozását

Budapest – A Demokratikus Koalíció (DK) hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az V. kerületi önkormányzat, illetve Giró-Szász András államtitkár vállalkozása ellen – közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Blikk arról írt pénteken, hogy „százmilliókat nyerhettek Giró-Szász Andrásék a belvárosi ingatlanüzleten”. A lap információi szerint az V. kerületi önkormányzat az értékesítés előtt 25 százalékkal levitte az eladási árat az ingatlanválságra hivatkozva. A cikkben az áll, hogy egy 3200 négyzetméter nettó hasznos alapterületű Dorottya utcai épületet 2010-ben 776 millió forint helyett 582 millióért adtak el. A lap emlékeztet korábbi információjára: ezt a hatemeletes épületet tervezi szállodává alakítani a Miniszterelnökség kommunikációs államtitkára a sógorával, Serfőző Péterrel egy hárommilliárd forintos beruházás keretében. 
Kerék-Bárcy Szabolcs azt monda, meggyőződésük szerint az „adófizetők pénzével való előre megfontolt szándékkal elkövetett rossz gazdálkodás esete áll fenn”. A DK elnökségi tagja kiemelte, az épületet egy ingatlanpiaci mélypont kellős közepén értékesítették több másikkal együtt, és az eladás felveti, hogy „barátok egymás között” adták-vették azokat.
A DK az eljárást is elfogadhatatlannak tartja – jelentette ki az ellenzéki politikus. 

Az V. kerületi önkormányzat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében visszautasította, hogy áron alul értékesítette volna a Dorottya utca 8. alatti ingatlant.
Az önkormányzat közlése szerint a Blikk az ingatlanpiaci válság előtti értéket vetett össze a válság kirobbanása utáni forgalmi értékekkel. A helyhatóság azt írta: 2008 és 2009 fordulóján az árak átlagosan 30-40 százalékkal csökkentek. Az önkormányzat ingatlanok értékesítése előtt mindig aktualizált értékbecslést készít, ez nyilvánvalóan tükrözi az aktuális piaci értékeket – tették hozzá, jelezve: ez történt a Dorottya utca esetében is, ahol az ingatlan nyilvántartási értékét nem az értékesítés előtt, hanem már a válság kirobbanása után lejjebb kellett vinniük.
Tudatták azt is, hogy nem rögtön próbálkoztak az üres ingatlanok értékesítésével, először fejleszteni akartak, emiatt apportálták az ingatlanokat egy ingatlanfejlesztő cégbe. A felújításhoz azonban nem kaptak elegendő hitelt, így befektetők bevonásával próbálkoztak. A cég felének értékesítésére írtak ki pályázatot, a tulajdon másik felét pedig megtartotta volna az önkormányzat. Miután a pályázat sikertelen volt, az üres ingatlanok pedig további veszteséget termeltek, nemzetközi, nyílt, többfordulós pályázatot írtak ki az ingatlancsomag egészére – közölte a kerület.
MTI 
 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top