Close

Eddig ismeretlen porcelánra bukkantak Közép-Kínában

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Peking – Eddig ismeretlen porcelánt fedeztek fel egy ősi kínai porcelángyártó központ feltárási munkálatai közben a kínai régészek a közép-kínai Honan tartományban.

A Paofeng megyei 1000 éves Zsujao porcelán manufaktúránál talált tárgyak közül többre jellemző a különlegesen szép dizájn, a bonyolult minta. A ritkaságok közé sorolnak egy téglalap alakú tálcát. Az eszközök nyilvánvalóan nem tömegtermékek voltak – jegyezte meg Csao Hung szakértő a Hszinhua hírügynökségnek.
Elmondta, hogy bár a kemencék Zsujao más már feltárt kemencéihez hasonlatosak, bennük a színterelés minden jel szerint alacsonyabb hőfokon történt. Ez idézhette elő a porcelán másságát. Hozzátette, a leletek nagyban hozzájárulnak az egykori technikák pontosabb feltárásához.
A szakemberek több mint 1,2 millió darabot ástak ki 2012-től kezdődően, és az idők folyamán kemencék, műhelyek váltak láthatóvá, különböző szerszámok, porcelánok és egyéb tárgyak kerültek a felszínre. A gazdag leletanyagból mindössze 287 darabot tudtak helyreállítani.
A kínai civilizáció bölcsőjének tartott Honan tartomány valaha a kínai porcelántermelés központja volt. 

 
A régióban három nagy gyártó helyszínt különböztetnek meg, így a Zsujaót Paofengben, Jücsou városban Csünjaót, valamint a trikolórt alkalmazó Tang-kerámiáról ismertté vált Huangjét Kongji városban. A kutatók szerint a Zsujao volt a legnagyobb olaj- vagy barnászöld színű szeladon kerámia előállítója a Szung-dinasztában (960-1279). 2000-ben találták meg a gyártás központjának valószínűsített helyszínét.
MTI 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top