Close

Elárverezik Aragóniai Katalin házassága megmentését célzó levelét

Párizs – Elárverezik Párizsban Aragóniai Katalin 1529-ben írt levelét, amelyet egy spanyol bíborosnak címzett Anglia akkori királynéja, hogy segítséget kérjen a pápától férje, VIII. Henrik céljának, házasságuk semmissé nyilvánításának megakadályozásában.

 
Az Ader Nordmann aukciósház kedden kezdődött kétnapos árverésén a világ- és a filmtörténelem híres asszonyainak kéziratai kerülnek kalapács alá. Az érdeklődők egyebek közt licitálhatnak Brigitte Bardot egy levelére, amelyet 1967. december 21-ei keltezéssel írt a francia szépség a Philips lemezkiadónak, nyomatékosan felszólítva a céget, hogy „semmilyen körülmények között” se adja ki a Serge Gainsbourg-ral közös szenvedélyes duettjét, mivel akkori férjének, Gunter Sachsnak, nem tetszett a felvétel. 

„Számítok önökre abban, hogy azonnal leállnak a dallal, és készen állok megtéríteni minden költséget, amely esetlegesen felmerül a változtatás miatt” – írta Bardot. A francia poptörténelem egyik gyöngyszemeként számon tartott dokumentum leütési árát 2000-2500 euró (611-764 ezer forint) közé becsülik. A Je t’aime moi non plus című szám, amelyet Gainsbourg később Jane Birkinnel énekelt fel, nemzetközi bombasiker lett – idézte fel a Radio France International (RFI) nevű francia közszolgálati rádió angol nyelvű honlapja.
 
A több mint 1500 levelet és kéziratot felvonultató aukción Grace Kelly, Katherine Hepburn és Isabelle Adjani által írt dokumentumok is szerepelnek. A Claude de Flers-gyűjteményből kalapács alá kerülő tételek közt Coco Chanel levelei és Victor Hugo szeretőjének, Juliette Drouet-nak a költőhöz címzett szenvedélyes irományai sorakoznak. 
Az aukció legkülönlegesebb dokumentuma azonban az Aragóniai Katalin (1485-1536) aláírásával ellátott levél, amelyet egy spanyol bíborosnak címzett Anglia akkori királynéja, hogy segítséget kérjen a pápától férje, VIII. Henrik azon céljának megakadályozásában, hogy semmissé nyilváníttassa házasságukat, amiért Katalin nem tudott fiúgyermeket szülni. 
Miután a pápa megtagadta a házasság felbontását, a feldühödött Henrik szakított Rómával és saját magát tette meg az angliai egyház fejének – így jött létre az anglikán egyház. Az aukciósház várakozásai szerint az 1529. október 3-ai keltezésű dokumentum 35-40 ezer euró (10,7-12,2 millió forint) közötti áron fog gazdát cserélni. 
 
MTI 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top