Close

Erdogan: a muszlim hajósok megelőzték Kolumbuszt

A török államfő szerint muszlim hajósok már Kolumbusz előtt háromszáz évvel felfedezték Amerikát.

„A Latin-Amerika és muszlimok közti kapcslatok a 12. századra nyúlnak vissza. Azt mondják, hogy Kolumbusz Kristóf fedezte fel Amerikát 1492-ben. Valójában muszlim hajósok 314 évvel Kolumbusz előtt, már 1178-ban eljutottak az amerikai kontinensre” – mondta magabiztosan Recep Tayyip Erdogan egy szombati ankarai találkozón, amelyet latin-amerikai muszlim vezetők számára rendeztek.
A török elnök arra hivatkozott, hogy naplójában Kolumbusz említést tesz egy mecsetről, amelyet a kubai partoknál egy hegytetőn látott. Mint mondta, szeretné, ha ezen a helyen újra mecset állna, és erről tárgyalni kíván a kubai illetékesekkel.
Muszlim történészek és teológusok egy törpe kisebbsége egy ideje kétségbe vonja, hogy Amerikát a genovai tengerész fedezte volna fel a spanyol korona megbízásából. A tézist főleg Youssef Mroueh történész, egy amerikai muszlim alapítvány, az ASFA kutatója hirdeti, aki először egy 1996-ban megjelent vitatott írásában értelmezte úgy Kolumbusz naplóbejegyzését, hogy az Amerika muszlimok általi felfedezését bizonyítja. Szerinte spanyolországi és nyugat-afrikai muszlim hajósok „Kolumbuszt legalább öt évszázaddal megelőzve” felfedezték az amerikai kontinenst.
A tézist nem támasztja alá semmiféle tárgyi lelet, és a tudósok óriási többsége úgy véli, Kolumbusz Kristóf csak a hegylánc formáját akarta leírni szemléletesen azzal, hogy egy mecsethez hasonlította. 

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top