Close

Hitelminősítés – Stabilra javította Budapest osztályzati kilátását is a Moody’s

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London – Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Budapest adósosztályzatának kilátását a Moody’s Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő – amely a magyar államadós-osztályzat kilátását a minap szintén stabilra javította – helyi idő szerint kedden éjjel Londonban bejelentette azt is, hogy a budapesti besorolás kilátásának javításával egy időben megerősítette a magyar főváros adósság-kötelezettségeinek „Ba1” szintű besorolását.
Ez az osztályzat azonos a Moody’s által a magyar szuverén adóskockázatra nyilvántartott – a befektetési ajánlású osztályzati sávtól egy fokozattal elmaradó – besorolással.
A cég a budapesti osztályzat kilátásának stabilizálását a magyar államadós-besorolás esetében végrehajtott hasonló intézkedéssel indokolta.
A Moody’s szerint ugyanis Budapest hitelképessége közvetlenül kapcsolódik a magyar szuverén hitelképességhez, mivel a magyar önkormányzatok olyan bevételektől függnek, amelyeket Magyarország mint szuverén adós makrogazdasági és költségvetési teljesítménye határoz meg.
A hitelminősítő várakozása szerint a rövid és középtávon egyaránt javuló gazdasági kilátások kedvezően hatnak majd Budapest bevételeire, és a kormány által Budapest számára kiutalt juttatások növekedését is eredményezik majd. 

A ház várakozása az, hogy az így számolt többlet az idén 15 százalékra emelkedik, miután a kormány átvállalta a főváros adósságát, felszámolva ezzel az adósságszolgálati költségeket.    A budapesti adósosztályzat megerősítése a város hagyományosan megfontolt költségvetési gazdálkodását tükrözi, ami megmutatkozik például abban is, hogy tavaly a budapesti pénzügyi mérleg működési többlete elérte a működési szintű bevételek 12 százalékát – áll a Moody’s elemzésében.
A cég kiemeli, hogy Budapest besorolását a jó költségvetési teljesítmény, a zéró közvetlen adósság és a jelentős készpénztartalék is alátámasztja.
A Moody’s a budapesti adósosztályzati kilátás stabilizálásának előzményeként pénteken ugyancsak stabilra javította az addigi negatívról a szintén „Ba1”-es magyar államadós-osztályzat kilátását, elsősorban a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolva a döntést.
A Moody’s lépése nyomán a magyar szuverén adósbesorolás kilátása mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő nyilvántartásában immár stabil. A Standard & Poor’s március vége, a Fitch Ratings 2012 decembere óta stabil kilátást tart érvényben a magyar besorolásokra.
Magyarországot a három cég közül jelenleg a Standard & Poor’s tartja nyilván a leggyengébb, „BB” hosszú távú besorolással. Ez az osztályzat a befektetési ajánlású sáv aljától két fokozattal marad el, vagyis eggyel gyengébb, mint a Moody’s és a Fitch szuverén magyar besorolása.
A Moody’s „Ba1” hosszú távú magyar államadós-osztályzata e cég besorolási módszertana alapján azonos a Fitch Ratings „BB plusz” hosszú lejáratú magyar szuverén devizaadós-minősítésével.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top