Close

Szoros ellenőrzés alá veszik a végrehajtókat

Jövő márciustól az önálló bírósági végrehajtók ellenőrzésével kapcsolatos végrehajtó kamarai jogosítványokat az Igazságügyi Hivatal látja el, az igazságügyi miniszter pedig miniszteri biztost nevezhet ki a kamarához – a végrehajtási törvény ezt tartalmazó módosítása pénteken került fel a parlament honlapjára. 

 
A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett módosítási csomagnak csak egyik eleme a végrehajtás szervezeti rendszerét érintő módosítás, egyebek mellett szabályozza az elektronikus csődeljárást és a határon átnyúló végrehajtást is.
Az indoklás szerint a végrehajtás szervezetét érintő első lépcső az ellenőrzésnek az Igazságügyi Hivatalra bízása. A hivatal ellátja a végrehajtók, végrehajtó-helyettesek és végrehajtójelöltek feletti szakmai felügyeletet. Ennek keretében jogosult a végrehajtó működését, ügyvitelét és pénzkezelését ellenőrizni, továbbá vizsgálhatja a végrehajtó iratait, nyilvántartásait és magatartását is. A hivatali felügyelet költségét a végrehajtók fizetik úgy, hogy az általános költségátalány fele a hivatalt illeti meg.
Az igazságügyi minisztert általánosan jogosítja fel a törvényjavaslat arra, hogy miniszteri biztost nevezzen ki a végrehajtók kamarájához. A biztos jogköre széles, így kinevezése esetén a kamara bármely pénzügyi kötelezettségvállalásához, a szerződések teljesítésének elfogadásához és a kifizetésekhez a miniszteri biztos jóváhagyására van szükség, és kizárólag ő gyakorolja a kamarai alkalmazottak feletti munkáltatói jogokat is.
Joga még a biztosnak, hogy tájékoztassa a sajtót a végrehajtási ügyekről. Elrendelheti a végrehajtó összeférhetetlenségének ellenőrzését is. A biztos által gyakorolható jogköröket – a törvény keretei között – az őt kinevező miniszter határozza meg és azokat menet közben szélesítheti, szűkítheti. Szintén új eleme a végrehajtási törvénynek az, hogy a kamara elnökének megválasztását a miniszternek jóvá kell hagynia.
Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt a miniszteri biztos kinevezéséről. Véleménye szerint a törvénymódosítás elfogadását követően két héten belül kinevezhető és várhatóan a jövő év végéig tevékenykedhet. A cél az, hogy a biztos javítsa a végrehajtói kamara működésének jogszerűségét. 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top