Close

Ellenzi Salgótarján a Nógrád megyei önkormányzat székhelyének áthelyezését

Salgótarján, 2014. október 29. Dóra Ottó polgármester (b) esküt tesz a salgótarjáni önkormányzat alakuló ülésén a városházán 2014. október 29-én. MTI Fotó: Komka Péter

Salgótarján megyei jogú város önkormányzata egyhangú szavazattal mondta ki szerdai alakuló ülésén, hogy ellenzi a Nógrád megyei önkormányzat székhelyének áthelyezését Balassagyarmatra. A székhely  áthelyezéséről egy hete, szintén alakuló ülésén, a megyei önkormányzat képviselőinek többsége döntött.

Salgótarján polgármestere hangsúlyozta: a megyei döntéssel, „pártpolitikai játszma eredményeként” jött létre az a helyzet, hogy a megyei önkormányzat közgyűlésének székhelye Balassagyarmatra kerül. Azé a megyei közgyűlésé, „amely vagyonnal nem rendelkezik, feladatköre minimális, és (…) Salgótarján életét – sajnálatosan – sem pozitív, sem negatív értelemben nem befolyásolta eddig sem, és nem befolyásolja a továbbiakban sem”.
A salgótarjáni közgyűlési határozat megalapozatlannak nevezi a megyei döntést. Kiemelik, hogy az 1949-ig megyeszékhelyként működő Balassagyarmatnak valóban elévülhetetlen érdemei voltak Nógrád megye történelmében. Salgótarján Balassagyarmatnál egy évvel korábban, 1922-ben vált várossá; lakossága ma több mint 35 ezer fő, míg Balassagyarmaté 16 ezer körüli, és Salgótarján az iparosodottság mértékét, gazdasági súlyát tekintve megtartotta elsőségét. A 15 tagú testület mind a 14 jelenlévő tagja igennel szavazott, amit taps fogadott az ülésteremben.
Nógrád megye önkormányzatának képviselői október 22-én területi alapon szavazták meg az önkormányzat székhelyének áthelyezését: kilenc Fidesz-KDNP-s, három jobbikos, két MSZP-s és egy DK-s képviselő közül öt Fidesz-KDNP-s, két jobbikos és egy MSZP-s képviselő támogatta a balassagyarmati székhelyet úgy, hogy az újonnan megválasztott fideszes elnök is ellenezte.

 
MTI nyomán Hegedűs Gyula Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top