Close

Együtt-PM: alanyi jogon járjon internet!

Határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását az Együtt-PM.

Szabó Tímea erről szombaton sajtótájékoztatón beszélt. Az Együtt-PM társelnöke szerint a kormány kedden bejelentett internetadó-javaslata nem szolgál mást, mint a szakadék mélyítését a szegények és a magasabb jövedelműek között.  Szabó emlékeztetett: az uniós szabályozás szerint 2020-ig minden háztatásban hozzáférhetővé kell tenni az internetet, az Orbán-kormány pedig maga vállalta, hogy ezt 2018-ig teljesíti. „Mi azt szeretnénk, hogy az internet ne csak elérhető, hanem ingyenes is legyen minden háztartásban”, finn mintára, ahol az 1 megabit/másodperc sebességű szolgáltatás ingyen van – tette hozzá Szabó Tímea.

Határozati javaslatuk kimondja: a kormány és az internetszolgáltatók dolgozzák ki, miként válhat hozzáférhetővé minden magyar háztartás számára az internet 2016 elejére. A finanszírozhatóság érdekében azt is javasolják, hogy az internetszolgáltatás áfája csökkenjen öt százalékra.

„A kormány százmilliárdokat költ stadionépítésekre, szerintünk ehelyett a 21. század Magyarországán a tudásra, a jövő generációk oktatására és az információhoz való alanyi jogú hozzáférésre kell fektetni a hangsúlyt” – fogalmazott.

MTI nyomán Hegedűs Gyula Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top