Close

Megfejtették egy 2800 éves medvecsontváz titkait Kínában

Peking, 2014. október 22., szerda (MTI) – Egy 2800 éves medvecsontváz segítségével derült fény arra, hogy az ősidőkben Közép-Kínában medvéket szelídítettek, amelyeket később áldozati célra használtak – számoltak be kínai régészek Honan tartományi felfedezésükről.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A régészeket az úgynevezett dél-észak vízelevezetési, csatornaépító projekttel összefüggő egyik építkezéshez riasztották a csontváz gyors és szakszerű kiásása miatt. A fenevad Taoho településen talált maradványainak mentése során azután kiderült, hogy a medvét körültekintően temették el egy áldozati gödörbe, valamikor az időszámításunkat megelőzően legalább 800 évvel, a Nyugati Csou dinasztia idején.
A tartományi régészeti hivatal munkatársai szerint az alaposan megvizsgált csontvázból arra lehet következtetni, hogy ebben az időszakban már foglalkoztak a medvék szelídítésével. Céljuk pedig az volt, hogy idővel feláldozzák őket az őseik iránti tisztelet jeléül – mondta Ma Hsziao-lin régész a Hszinhua hírügynökségnek.
A kutatók az állat koponyájából és fogainak alakjából arra a megállapításra jutottak, hogy egy fekete medve lehetett a kivégzett áldozat. Alsó állkapcsának fogazatából azt valószínűsítik, hogy nagyjából ötéves volt, amikor egy korai tavaszi napon elérte a végzet. 

Az alapos vizsgálat nyomán feltűnt az is, hogy a medve bal lába 29 centiméterrel rövidebb volt a másiknál. A röntgenlelet alapján a szakértők azt valószínűsítették, hogy a törést az állat még kis bocsként szenvedte el. Bár a baleset vélhetően nem korlátozta a normális fejlődésben, nem kellett éheznie, nem vált veszélyeztetettebbé más ragadozók számára, része lehetett abban, hogy végül emberek fogságába került, s egy áldozati gödörben helyezzék örök nyugalomra.
A vidék, ahol a csontvázat találták, három mai tartomány területét lefedő Csu állam szülőhelye. A Csu nemzetség eredeti neve pedig hsziung volt, ami medvét jelent. Ezért – vélik a szakértők – joggal feltételezhető, hogy az őslakosok áldozati céllal medvét fogtak be.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top