Close

Figyelmeztetésben részesült Szanyi Tibor

Figyelmeztetésben részesítette az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa Szanyi Tibort szerdán. A párt európai parlamenti (EP-) képviselőjének a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt kellett a tanács előtt megjelennie.


Budai Bernadett, az MSZP szóvivője egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy az MSZP etikai testülete megállapította: Szanyi Tibor szándékosan nem sértette meg a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el.
  
Hozzátette: Szanyi Tibor megkövette azokat, akiket cselekedetével megbántott, ezért az etikai testület úgy döntött, figyelmeztetésben részesíti a politikust, és arra kéri, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen ügyektől.
    
Az MTI kérdésére Budai Bernadett elmondta, az MSZP országos elnöksége a nap folyamán szintén foglalkozik majd az üggyel. Egy másik kérdésre kifejtette, hogy a figyelmeztetést el kell különíteni attól az ügytől, hogy az MSZP-DK közös EP-delegációja élén történik-e változás. Ezzel összefüggésben – folytatta – az országos elnökség ajánlást fog megfogalmazni, mivel a delegációtagok maguk közül választják meg a vezetőt.

 

***

Szanyi: megkövetem azokat, akik „érzékenységéhez óvatlanul” közelítettem

Szanyi Tibor szerda reggel megkövette mindazokat, akik „érzékenységéhez óvatlanul” közelített. Sajtónyilatkozatában a DK kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, „teljességgel nyitott” bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.
   
Az Index szeptember végén számolt be arról, hogy az MSZP EP-képviselője Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást.
    
Az MSZP-s politikus szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.
    
Az eset után Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese jelezte, hogy fegyelmi eljárás elé nézhet az EP-képviselő. A DK pedig azt kérte az MSZP-től, hogy váltsák le Szanyi Tibort az MSZP-DK közös EP-delegációjának éléről. Később Szanyi egy brüsszeli sajtótájékoztatón is kapott erről az ügyről kérdéseket, amelyekre válaszolva „patkányújságírásról” beszélt.   


MSZP-elnökség: Szanyi fizesse vissza a gój motorosok utaztatására elköltött összeget

Az MSZP országos elnöksége arra kötelezi Szanyi Tibort, a párt európai parlamenti(EP-) képviselőjét, hogy a gój motorosok utaztatására elköltött teljes összeget fizesse vissza. Ezt a testület szerdán közleményben tudatta az MTI-vel.

    
A szocialisták vezető testülete állásfoglalásban határolódott el „Szanyi Tibor ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől, amelyek súlyos károkat okoztak a párt politikai közösségének”. Az elnökség szerint az EP-képviselőt nem mentesíti a következmények alól az, hogy a nap folyamán bocsánatot kért. A bocsánatkérést az országos elnökség szükséges és helyes lépésnek tartja – tették hozzá.
    
Az állásfoglalásban arra is figyelmeztetik Szanyi Tibort, hogy a kritikus újságírással szemben sem fogalmazhat meg sértő véleményt. Mint írták, az elnökség elvárja, hogy „Szanyi Tibor a jövőben fegyelmezze magát, és semmi olyat ne tegyen, amely ellentétes az általunk közösen vallott értékekkel”. Ellenkező esetben Szanyi Tibor nem számíthat az MSZP közösségének toleranciájára – hangsúlyozták.
    
Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa délelőtt figyelmeztetésben részesítette Szanyi Tibort a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt. Jelezték ugyanakkor: Szanyi Tibor nem sértette meg szándékosan a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ezután foglalkozott az MSZP országos elnöksége is a képviselő ügyével.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top