Close

Egykilónyi kokaint akart becsempészni egy nigériai férfi a testében

Budapest, 2014. október 10., péntek (MTI) – Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – közölte a NAV szóvivője pénteken az MTI-vel.

Suller Attila tájékoztatása szerint a nigériai férfi a hollandiai Eindhovenből érkezett Budapestre. A ferihegyi repülőtéren a pénzügyőrök átvizsgálták a kézipoggyászát és a ruházatát is, de nem találtak semmit. Mivel azonban az ellenőrzés közben feszülten viselkedett, CT-vizsgálatra kórházba vitték.
A felvételek tanúsága szerint a férfi testében százegy kapszula, és azokban 1,2 kilogramm kokain, a halálos adag ezerszerese volt, amelynek feketepiaci értéke 18 millió forint.
A NAV kitért arra is, hogy ebben az évben a nigériai férfi volt a negyedik, aki a testében akart kábítószert Magyarországra csempészni. Októberig 23 esetben 4,5 kilogramm kokaint foglaltak le a repülőtéren, ebből 2,5 kilogramm valakinek a testéből került elő.
 
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top