Close

Kvartett – Spiró-bemutató a Pesti Színházban

Budapest, 2014. október 10., péntek (MTI) – A Kvartett című darabot tűzi műsorára a Vígszínház; Spiró György komédiáját pénteken mutatják be Marton László rendezésében a Pesti Színházban.

„Egy Spiró-bemutató mindig fontos esemény a magyar színpadokon” – olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében, amely felidézi, hogy Spiró György műveit gyakran tűzik műsorra: az Ahogy tesszük, az Elsötétítés és a tavaly műsorra tűzött Príma környék után kerül színre a Kvartett szintén Marton László rendezésében.
A Vígszínház főrendezője a Kvartettről korábban elmondta: az 1996-ban született mű az egyik legkitűnőbb darabja a szerzőnek, különleges írás, amely nagyon pontos képet adott az akkori Magyarország szellemi és erkölcsi állapotáról. Hozzátette: amikor újraolvasta a darabot, megdöbbentette, hogy a mű ma még aktuálisabb. Mulatságos és megrendítő a darab, nagyon jó próbálni – mutatott rá.
A Kvartett új nézőpontból mesél az öncsalási mechanizmusokról. Mint a szerzőt idézik: „arról az öncsalásról, amelyben minden nép jeleskedni szokott. Ez ugyanis nem magyar sajátosság”.
A Kvartett panelházaspárjának rutinos mindennapjait különös esemény zavarja meg: egy Amerikából érkező idegen kopogtat be hozzájuk, s azt hajtogatja, hogy a családfő mentette meg az életét 1956-ban, hisz ő figyelmeztette a forradalom után sejthető számonkérésekre. A Vendég sok évtized múltán sem feledi az Öreg jóságát, s most drága ajándékokkal szeretné meghálálni az egykori segítséget. Csakhogy a múltban ragadt és gyanakvó családfő árulónak nevezi a Vendéget, és kitessékeli. Egyszerre szívbemarkoló és komikus, szánalmas és groteszk beszélgetésnek leszünk tanúi – amikor a Vendég próbálja meggyőzni az Öreget a napnál is világosabb igazságról, amelyet az valamiért nem hajlandó meghallgatni, még kevésbé megérteni – olvasható az ismertetőben.
Az Öreget alakító Hegedűs D. Géza a Kvartettről szólva kiemelte, hogy a kortárs darabok a színházak életerejét adják. Hozzátette: a kortárs művek erőt és bátorságot adhatnak ahhoz, hogy ne hallgassuk el a gondjainkat, a történeteinket, mert csak önazonosan tudunk teljes életet élni.
A Feleséget megformáló Börcsök Enikő, aki már több Spiró-darabban szerepelt, arról beszélt, hogy a Kvartettben egy egyszerű háziasszonyt játszik, aki nem sokat ért a világból. A férjét tartja a legfontosabbnak az életében, bármi történik, rendíthetetlenül követi a parancsait és utasításait. Mint mondta, a szereplők mind a négyen képtelenek arra, hogy elhiggyék: csoda is történhet velük.
A Kvartett díszletét Bagossy Levente, a jelmezt Benedek Mari tervezte, a Vendég szerepét Kern András, a Nőt Péter Kata játssza.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top