Close

CAFe Budapest – Beethoven „tíz szimfóniája” egyetlen koncerten

Budapest, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – Vajda Gergely vezényletével Beethoven „tíz szimfóniáját” sűrítik – kortárs zeneszerzők segítségével – egyetlen hangversenybe az MR Szimfonikusok október 14-én, jövő kedden a Művészetek Palotájában.

Köztudomású, hogy Beethoven kilenc szimfóniát írt, tervezett azonban egy tizediket is, amely nem készült el. Barry Cooper kortárs angol zeneszerző, Beethoven-szakértő a komponista hátrahagyott jegyzeteiből megpróbálta rekonstruálni a szimfóniát.
Vajda Gergely szerint ugyanakkor helyesebb új alkotásként, egyfajta „virtuális Beethoven-műként” tekinteni az így megszületett darabra. „Nincs semmiféle bizonyítékunk arra nézve, hogy Beethoven zenei vázlatai egy új szimfóniához készültek volna. Azt tudjuk, hogy tervei között szerepelt egy tizedik szimfónia megírása, de hogy a fennmaradt jegyzetek közül melyek készültek ehhez, és melyek egy leendő szonátához vagy vonósnégyeshez, azt lehetetlen bizonyosan rekonstruálni” – fejtette ki.
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében megvalósuló koncerten elhangzik a komponista ritkán játszott I., C-dúr szimfóniája is. „Ez a korai mű még Haydnra és Mozartra hasonlít; az, amit ‘Beethovenként’ ismerünk, a 3. szimfóniával kezdődik. A koncerten így a nem létező utolsó, és a létező, de kevéssé ismert első szimfónia is elhangzik: mindkettő kirándulás, az egyik Beethoven múltjába, a másik virtuális jövőjébe” – fogalmazott Vajda Gergely. 
A további Beethoven-szimfóniák egyetlen műbe „sűrítve” csendülnek fel, kortárs köntösben és társadalomkritikai áthallásokkal. Louis Andriessen kortárs holland zeneszerző 1970-ben írt darabja egyfajta kollázs, melyben a szimfóniákból kivágott jellegzetes részek hangnemi és ritmikai kapcsolódási pontok mentén állnak össze új egésszé. A darabban szerepet kap egy „rock-kvartett” – elektromos gitár, basszusgitár, dob és zongora -, továbbá egy „fagyaltoskocsi-csengő” is – magyarázta a dirigens.
„Számomra az egész mű azt akarja megmutatni, hogy milyen állapotban van a klasszikus zene biznisz része, és ez a kommercializálódás milyen hatással van a zenészekre és a közönségre. Beethoven IX. szimfóniájának vége ebben a rockos hangszerelésben úgy hangzik, mint valami reklámzene” – fejtegette.
A hangverseny felütéseként az Új Magyar Zenei Fórum tavalyi zeneszerzőversenyének egyik díjazottja, Tornyai Péter Monochrome című darabja hangzik el. „A zongorista lassan bejön a pódiumra, miközben a zenekar egyetlen akkordot játszik, Beethoven-idézetekkel teletűzdelve. A zongorista a végén egyetlen összhangzatot játszik, és ennyi a darab; egyfajta bohóctréfa-szerű nyitószám” – magyarázta Vajda Gergely. 

A koncertet egy másik kortárs holland komponista, Louis Andriessen tanítványa, Michel van der Aa Second Self című darabja teszi teljessé, melyben egy laptopról szóló zene fokozatosan „elszippantja” a zenészektől a hangokat. „A zenekar egyre kevesebbet játszik, míg végül teljesen elnémul. Míg Coopernél egy virtuális Beethovent hallunk, addig itt egy virtuális zenekar marad a darab végére” – magyarázta a karmester, hozzátéve, hogy Michel van der Aa a koncert után két héttel Budapestre látogat, hogy a Budapest Music Centerben előadást tartson saját műveiről.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top