Close

A Szomszédok tévésorozat színészeivel ünnepelt a 30 éves gazdagréti közösség

Budapest, 2014. szeptember 20. Nemcsák Károly, Trokán Péter, Frajt Edit, a Szomszédok című tévéfilmsorozat szereplői, valamint Hoffmann Tamás polgármester (b-j) a 30 éves gazdagréti lakótelepen, az évforduló alkalmából felavatott

Harminc évvel ezelőtt költöztek be az első lakók a XI. kerületi gazdagréti lakótelep lakásaiba, a 12 ezres közösség szombaton családi programokkal, koncertekkel, halászléfőző-versennyel ünnepelte az évfordulót.
A városrész nevét az ország az 1980-as és 1990-es években a helyszínen forgatott, Szomszédok című tévéfilmsorozatból ismerte meg. A mostani rendezvényen is megjelent több, a sorozatban játszó, ismert színművész, a házigazda Nemcsák Károly színész volt.

A fesztiválon – utalva a sorozat címére – felavatták a „szomszédok padját”, amelyre bárki rátehetett egy a saját nevére gravírozott lakatot. A köztelevízió népszerű televíziós sorozatát 1987 és 1999 között forgatták a Csíkihegyek utca 1. (a filmekben Lantos utca 8.) szám alatti négy lakásban, az egyikben az ismert Gábor-Juli stúdiót, szépségszalont rendezték be.

A filmsorozatban – amelyben a Takács, a Mágenheim és a Vágási család mindennapjait mutatták be – mások mellett szerepet kapott Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Kulka János, Frajt Edit, Fehér Anna, Trokán Péter, Ábel Anita, Csűrös Karola, Nemcsák Károly, Ivancsics Ilona, Palócz László, Máriáss József, Raksányi Gellért és Koltai János.

A rendezvényen a színészek közül többen is részt vettek és lakatot tettek a „szomszédok padjára”, köztük Frajt Edit, Nemcsák Károly és Trokán Péter, továbbá a kerület polgármestere, Hoffmann Tamás is. A „szomszédok padját” később annál az épületnél helyezik majd el, ahol a sorozatot felvették.

A fesztiválhoz kapcsolódott a megalakulásának ugyancsak 30. születésnapját ünneplő helyi kábeltévé, az Újbuda TV, akkori nevén a Gazdagréti Közösségi Televízió, amelynek munkatársai archív felvételeket mutattak be a korabeli műsoraikból, riportjaikból.

Az önkormányzati fesztiválon „időutazásként” nosztalgiafotózást, „retró hajvágást”, valamint helytörténeti sétákat is szerveztek a városrészt kevésbé ismerő kerületieknek, és vetélkedőt is tartottak, amelyen egyebek mellett kiderült, hogy a területet már a IV. században is lakták, az 1230-ban a pécsváradi apátságé volt. A városrész, ahol korábban szőlőültetvények voltak, 1847-től viseli mai nevét (a német Reiche Ried magyar tükörfordításából), és 1950-ben csatolták a XI. kerülethez, ahová 1984 májusában indult az első 153-as „kék” BKV-autóbusz.

A gazdagréti lakótelep szomszédságában felállított színpadon néptáncegyüttesek is felléptek, délután pedig Wolf Kati adta elő népszerű dalait.

A rendezvényen és a halászléfőző-versenyen több, az önkormányzati választáson induló jelölt is részt vett, a pártok pedig sátrakat állítottak fel, ahol saját főztjükkel látták vendégül a helyieket.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top