Close

A varsói felkelés 70. évfordulójára emlékezett Budapest második embere

Szeneczey  Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese csütörtök este Varsóban részt vett a varsói felkelés 70. évfordulója alkalmából rendezett központi ünnepségen.


    Az ünnepséget a varsói felkelés Krasinski téri emlékművénél tartották, Bronislaw Komorowski lengyel elnök, Tomasz Siemoniak védelmi miniszter, a felkelés veteránjai, cserkészek és számos varsói lakos részvételével.     Az évforduló előestéjén tartott megemlékezést emlékmise nyitotta meg a helyőrségi templomban, melyet az elesett varsói felkelők és lakosok lelki üdvéért mutattak be.       Az istentisztelet után Bronislaw Komorowski államfő mondott beszédet, aki a rengeteg áldozatot követelő felkelés értelméről beszélve azt mondta: „Nem minden cselekedetünk kifizetődő, nem mindig hoznak nyereséget. A szabadságért néha fizetni kell, nem csupán hasznát venni”. Ez a hozzállás Komorowski szerint közös nevezője a varsói felkelés, valamint a Szolidaritás nemzedékének.     Korábban Szeneczey Balázs – a londoni, párizsi, wellingtoni és besztercebányai városvezetőkkel együtt – a fővárosi közgyűlés ünnepi ülésén vett részt. Ennek során Varsó díszpolgári címeit adták át, többek között Jan Olszewski volt miniszterelnöknek, aki maga is részt vett a varsói felkelésben.     Az ünnepségek a Krasinski téren más ünnepi beszédekkel folytatódnak, majd egy katonai szertartás, az úgynevezett Elesettek Seregszemléje következik, melynek keretében a felkelők neveit olvassák fel. A csütörtök esti megemlékezés egy multimediális előadással ér véget.

 

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top