Close

„A bőség zavarával küzdünk”

Az elmúlt napokban többször, több helyen is nyilatkozott Kovács László és Lendvai Ildikó – az MSZP két egykori vezető politikusa. Lendvai az ATV-ben azt mondta, mérlegelni kell a Gyurcsány Ferenccel való együttműködést, Kovács pedig arról beszélt: Gyurcsány Ferenc korábban karaktergyilkosság áldozata lett.

Gyurcsány Ferenc kedden, az MSZP elnökségi ülése előtt azt mondta, jó kapcsolatban áll az egykori vezető szocialista politikusokkal. Arra a fotósorozatra is utalt, amelyet néhány hete a közösségi oldalára is feltett: a szakácskönyvéhez készült képsorozaton Lendvai Ildikóval főzött közösen. A volt miniszterelnök Lendvai Ildikóról azt írta: „A politikában soha nem kavart, bezzeg a konyhában…”
Az MSZP kedd esti elnökségi ülésén Mesterházy Attila kezdeményezte: a munkáját segítsék tanácsadók a jövőben, köztük lehet Lendvai Ildikó és Kovács László is. Az MSZP döntése után a Híradó újra megkérdezte Gyurcsány Ferencet a két korábbi pártelnök szerepvállalásáról. Azt mondta, az MSZP-nek nem lenne könnyű, de nem is lehetetlen megváltoztatnia a kongresszusi döntését, amelyben kizárják a vele való együttműködést.
Mesterházy Attila többször megerősítette: Gyurcsány Ferenccel nem kötnek választási szövetséget, csak a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM-mel. Ezt a döntést előbb a szocialista párt választmánya, később a párt kongresszusa is megerősítette. Ehhez az MSZP vezetőinek is tartaniuk kell magukat – velük együtt az új elnöki tanácsadó testületnek is, amelynek a megalakulásáról most döntött Mesterházy Attila.
 
Lendvai Ildikóról ír a Magyar Hírlap
 
Lendvai Ildikó lehet Gyurcsány Ferenc titkos miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hírlap szerint. A lap szocialista forrásokból úgy értesült, hogy az egykori MSZP-pártelnök azért bukkant fel ismét a közéletben, mert hamarosan őt javasolják majd a baloldal közös kormányfőjelöltjeként. Több MSZP-s úgy véli, hogy az elmúlt hetek botrányai azt szolgálták, hogy kikényszerítsék Mesterházy Attila hátrébb lépését. A szocialisták jelenlegi pártelnöke nélkül ugyanis létrejöhetne egy hármas szövetség az MSZP, az Együtt–PM és Demokratikus Koalíció között. A Magyar Hírlap szerint ennek az egységnek lehetne a vezetője Lendvai Ildikó.
 
 
„A bőség zavarával küzdünk”
 
A baloldali ellenzék a bőség zavarával küzd a miniszterelnök-keresés közben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó. A szocialista országgyűlési képviselő szerint most nem a miniszterelnök személye a fontos, hanem az egység megmutatása. Lendvai Ildikó elmondta: nem tudja, ki lehet Gyurcsány Ferenc közös miniszterelnök-jelöltje, ugyanakkor a kérdést most nem is tartja időszerűnek.
„Gyakorló frakcióvezetőként éltem meg a miniszterelnöki „casting”-unk dicstelen egy-két hetét, épp ezért a jóslásokba bele sem bocsátkozom. Ha valakinek van ötlete, azt nyilván kellő időben megmondja” – tette hozzá. 
A szocialista politikus hangsúlyozta: a legfontosabb most nem a hadvezér, hanem az a csapat, amelyik elöl megy. Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki együttműködés bővítése jelentheti-e az MSZP és az Együtt-PM meglévő listáinak újranyitását, a politikus azt mondta: a dolog alfája és omegája, hogy a választót nem hozhatják olyan helyzetbe, hogy a politikusok huzakodása miatt elvesszen a szavazata.
„A legfontosabb az egyéni körzetek dolga, ebben kell megállapodásra jutni. Ám ezt úgy is el lehet rendezni, hogy a listákat nem kell újranyitni, mert az nem lenne szerencsés” – vélekedett. 
A listákat szerinte egyetlen esetben érdemes igazán újranyitni: ha valamilyen váratlan fejlemény kapcsán célszerűnek és kivitelezhetőnek látszik a közös lista. Annak azonban nincs értelme, hogy helyeket és pozíciókat osztogassanak egymásnak.
forrás: hirado.hu, mno.hu, inforadio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top