Close

A szegénység elleni küzdelem világnapja – a pártok szemszögéből

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17. napját. A pártok honlapjait szemléztük.

  

„Meggyőződésünk, hogy a szegénység ellen Magyarországon a családok terheinek csökkentésével, segély helyett munka biztosításával, a bérek és a nyugdíjak megőrzésével lehet küzdeni. Az elmúlt három év intézkedéseit tekintve hazánk ezeken a területeken egyértelműen jobban teljesít” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője emlékeztetett, a kormány az elmúlt három év folyamán csökkentette a családok adóterheit és a rezsiköltségeket. Hozzátette, 2011-től lépett életbe a családi adórendszer, Európa egyik legalacsonyabb, 16 százalékos adókulcsával, amely közel egymillió gyermeket nevelő család számára hozott érdemi jövedelemnövekedést. 180 milliárd forint maradt így a gyermeket nevelő családok zsebében.
Mesterházy Attila az MSZP elnöke szerint „Október 17-e a szegénységellenes küzdelem világnapja. Sajnos Magyarországon ez a nap ma különös aktualitással bír. Mert Magyarországnak a rendszerváltás óta először olyan kormánya van, amely nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd”. (…) „Ennek fog véget vetni az MSZP-kormány. Igazságot szolgáltatunk minden kisembernek. Mindazoknak, akik nap mint nap a hátukon viszik ezt az országot, de akiktől az Orbán-kormány elvette a normális élet lehetőségét. Ezért felszámoljuk a gyermekéhezést, és minden gyermeket segítünk, hogy többre vihesse, mint a szülei. Új munkahelyeket teremtünk, hogy minden családban legyen legalább egy kereső. Mindazoknak, akiket meglopott, megalázott vagy megfélemlített a Fidesz, az MSZP visszaadja a lehetőséget, az esélyt és a reményt” – tette hozzá a párt elnöke.
Sneider Tamás a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés szociális bizottságának elnöke szerint „Az elmúlt 24 év megkárosította Magyarországot, a magyar embereket. Mind a Fidesz, mind az MSZP visszaélt a beléjük fektetett, nekik megszavazott bizalommal. Számtalan ígéret hangzott el, miszerint meg kell húzni a nadrágszíjat, de nemsokára jobb lesz. Ehelyett az történt, hogy aki gazdag volt, még gazdagabb lett, aki szegény volt, az pedig még szegényebb”. Kiemelte még azt is , hogy „a Jobbik fontosnak tartja felhívni a figyelmet a magyar társadalom, a magyar emberek problémáira, és hangsúlyozza, mielőbb megoldást kell találni ezekre, hogy a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából lehetőleg ne több milliónyi és egyre növekvő számú honfitársunkat érintő, égető fontosságú problémákról kelljen beszélni”.
Az LMP szerint a kormány nem megoldja, hanem elkendőzi a szegénység problémáját. Erről Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön Budapesten a Szegénység elleni világnap kapcsán. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a Fidesz kormányzása alatt nőtt a társadalmi egyenlőtlenség, harmadával emelkedett a szegénység, így már a társadalom 40 százaléka szegényedett el. Elmondta továbbá, hogy az LMP kormányra kerülve mondern szemléletű szociális törvényeket alkotna, emellett több forrást biztosítana erre a területre.

forrás: fidesz.hu, mszp.hu, szebbjovo.hu, delmagyar.hu/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top