Nem hagyott nyugodni, folyton piszkált, de alig-alig tudtam visszaidézni a gondolatot. Évekkel ezelőtt találkoztam vele valahol, és mostanában újra a fejemben motoszkált.
A szenvedélynek vannak fokai, van intenzitása, vadsága, tisztasága és sokszor őrülete is. Ami biztos: dolgozik, lobog, és dolgoztat. A szenvedélyt mindig valami nagy tetthez, nagy emberhez kötjük. Kicsit eltoljuk magunktól, a mindennapokban kevéssé tudjuk elképzelni, így megélni, átélni is. A szenvedély pedig megérinthet bennünket egy kiállításon, érezhetjük tárgyakban, és érezhetjük a történetüket elragadó hévvel mesélő emberekben is.
A szenvedély nem a fiatalok kiváltsága. Itt van rögtön az a nyugdíjas házaspár, akik új szenvedélyre találtak a lakásfelújításban. Teremtő örömüket igyekeznek a legteljesebben megélni, gondolataik – a milliméterpapírtól a megvalósulásig – minden apró részletben ott vannak. Nekik nem nyűg boltról boltra járni a megálmodott kádért, nem bánják, hogy több száz kilométert autókáznak egy keresett tárgyért. Élvezik és becsülik azt, hogy megtehetik. Lelkesedésük – szenvedélyük – betölti az otthonukat. Érezni, amit kell.
A szenvedély mértéke nem függ a négyzetméterektől. Egy minigarzonban is tökéletes terepre lelhet. Bizonyíték erre annak a harmincnégy négyzetméteres kislakásnak a tulajdonosa, aki nem mindennapi módon választotta ki otthonát. Szenvedélyes hobbifotósként mindig is lenyűgözte a Svábhegy és onnan a páratlan gellérthegyi panoráma.
Kedvenc útvonala a meredeken az a kis utcácska volt, ahol látatlanban megvásárolta a mára teljesen felújított, természetszeretetével, hitével átitatott mini paradicsomát.
A szenvedély áthathatja egy család, sőt, több generáció történetét, munkásságát is. Megtisztelő, hogy a Zsolnay-történelem egy darabkáját az Olvasó elé tárhatjuk.
Dr. Vécsey Esther, Mattyasovszky Zsolnay Tamás özvegye fogadott bennünket otthonában.
A törékeny asszony nem ismer fáradságot: őrzi, óvja, együtt lélegzik a Zsolnay porcelánokkal, a mai napig kutatja és vásárolja őket. A dinasztia szenvedélye átsüt minden egyes vázán, tálkán, cserépdarabkán, minden ecsetvonáson, a tündöklő eozinmázon. Lenyűgöző kincs.
Olvassák a „megpattintott kavicsokról” szóló történeteinket.
A cikk az A Mi Otthonunk magazin októberi számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!