Close

A gyermeknevelés úttörője már nincs közöttünk

A gyermekek kognitív fejlődésének egyik legelismertebb huszadik századi tanulmányozója Jean Piaget harminchárom éve hunyt el.

 
Jean Piaget 1896. augusztus 9-én született Svájcban. Édesanyja mélyen vallásos környezetből származott, apja Arthur Piaget középkortörténész volt. Jean koraérett gyermekként érdeklődött a természettudományos problémák iránt. Publikáció is jelentek meg a témában, miközben kiemelkedő eredményeket ért el egy haladó szellemű gimnáziumban. 1914-ben Neuchâteli Egyetemre iratkozott be, ahol 1918-ban doktorátust szerzett, disszertációjában a svájci Alpok puhatestűivel foglalkozott. A biológikus gondolkodás kutatási stílusának fő jellemzője maradt.
Az első világháború idején Zürichben tanulmányozta a kísérleti pszichológiát. Hamarosan Párizsba költözött, ahol Théodore Simonnal kezdett dolgozni. Simon megkérte, hogy vonjanak le következtetéseket angol gyermekről küldött tesztekből. Piaget a rossz válaszokban bizonyos szabályosságot vélt felfedezni. 
Alapvető felfedezése, hogy a gyermekek nem ugyanolyan módon gondolkodnak, mint a felnőttek. Hisznek például abban, hogy minden ami mozog az él vagy, hogy az álmok kívülről jönnek és, hogy a dolgoknak céljuk van. Piaget ezeket „funkcionális invariánsoknak” tartotta. Az asszimiláció fogalmát az élettanból kölcsönözte, arra a folyamatra értette amelynek során a gyermek a külső világ szempontjait beépíti fejlődő értelmébe. A gyermeki gondolkodás kapcsolata a filozófia témákkal szintén Piaget érdeme, mivel csodálója volt Kant tudáselméletének. 1928-ban találkozott Albert Einsteinnel akitől javaslatokat is kapott a további kutatásait illetően. Ez eredményezte Piaget 1946-os könyvét (A gyermek időfogalma).
 
Piaget alapvetően négy szakaszt különböztetett meg a megismerés fejlődésében (szenzomotorikus-, preoperációs-, konkrét operációs- és formális operációs szakasz). Később a negyvenes években Piaget pályájának újabb szakaszába lépett, amikor a kamaszkort kezdte el kutatni. 1929-től 1954-ig a Genfi Egyetem pszichológiaprofesszora volt, ugyanitt a a Genetikai Episztemológiai Központot is vezette 1956-tól. A hatvanas években már széles körben ismert volt. Kutatásai vitákra adtak okot. Howard Gardner pszichológiaprofesszor szerint „még,ha állításait vitatják is, ezt átfogó hatása iránti tisztelettel teszik.”
Jean Piaget 1980. szeptember 17-én hunyt el.
 
forrás:  100 tudós, faculty.frostburg.edu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top