Close

Európai kisebbségi polgári kezdeményezés

Sajtótájékoztató keretén belül ismertette tegnap délben Borbély László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével és Vincze Loránt RMDSZ-es politikussal, európai parlamenti képviselővel, a FUEN alelnökével, közösen, annak a két napos kisebbségi szemináriumnak a következtetéseit, tanulságait, amelyen a Romániában élő nemzeti kisebbségek képviselőivel ismertették meg az európai kisebbségi polgári kezdeményezést Marosvásárhelyen – olvasható a nagyvárad.ro romániai magyar portálon.

A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke elmondta: a két napos szeminárium témája az európai polgári kezdeményezés volt, amelyet az RMDSZ 2 évvel ezelőtt képzelt el, és amelyet azóta tudatosan, következetesen vitt végig. „Ez azt jelenti, hogy sikerült olyan partnereket találnunk az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója FUEN, illetve az olaszországi Dél-tiroli Néppárt személyében, akik megbízhatóak, és akikkel most fontos állomáshoz értünk, hiszen beadványukra – amely olyan szinten lett megfogalmazva, hogy 100 millió kisebbségi európai állampolgár is bátran vállalhatja – körülbelül hétfőig kell választ kapjunk az Európai Bizottságtól” – nyilatkozta Borbély László.
Elmondta, hogy a szemináriumon 11 romániai kisebbség képviselője volt jelen, és mindenkitől nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, mindannyian értékelték, hogy az európai szolidaritás jegyében az RMDSZ őket is be kívánja vonni a kezdeményezésbe. „Megkértük őket, hogy legyenek szolidárisak a kisebbségi polgári kezdeményezéssel és vállalják fel azt, hogy segítenek az egymillió aláírás begyűjtésébe, hiszen az általunk felvetett problémák nem csak a magyarokat érintő problémák, de 100 millió európai állampolgár problémái” ‒ magyarázta a politikus. Hozzátette, a témában külön szeretne találkozni a határon túli románok képviselőivel is, hiszen mind a magyarországi, mind az ukrajnai, mind pedig a szerbiai románok kisebbségekben vannak az illető országokban, és tudjuk, hogy komoly problémáik vannak. „Ennek értelmében ők is, és a román hatóságok is szolidárisak kell legyenek ezzel a kezdeményezéssel” – hangsúlyozta a képviselő.
Arra is kitért, hogy a szövetség miért tartotta fontosnak az európai kisebbségi polgári kezdeményezést, Borbély László kifejtette: aggódnak amiatt, hogy az Európai Unió szintjén mindinkább felüti a fejét az a koncepció, hogy bizonyos szélsőséges pártok, illetve a recesszió miatt meg kell erősíteni a nemzetállamokat, tehát nem egy nagy európai föderatív régiókon alapuló koncepciót támogatnának. „Ezt mi nem tudjuk elfogadni. A nemzeti identitás nagyon fontos, de a nemzetállamok ideje lejárt. Éppen ezért remélem, minél többen csatlakoznak hozzánk. Ez a szeminárium mindenképp arról győzött meg engem, hogy érdemes volt belekezdeni, és bízunk abban, hogy legkésőbb a jövő év végéig összegyűl az egymillió aláírás, amivel felmutatjuk, hogy képesek vagyunk az őshonos nemzeti kisebbségek érdekeit képviselni az Európai Unióban” – szögezte le Borbély. 
forrás: nagyvárad.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top