Close

Magyar ízek a MOL kutakon

Az ország 40 városában, összesen 57 MOL kúton érhetőek el a magyar gazdák termékei a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. (MIKSZ) és a MOL között létrejött hosszú távú megállapodásnak köszönhetően. A kutakon egy külön polc áll a magyar termékek rendelkezésére, ahova első körben 25 féle áru került. A MIKSZ adatai szerint a Choko Pannonia csokijai, a Méhes-Mézes szörpjei és a Fruit de Bereg szilvalekvárjai fogynak a legjobban a MOL-kutakon. A megállapodás része a MIKSZ stratégiai tervének, amelynek célja, hogy a magyar gazdákat és termékeiket minden lehetséges eszközzel népszerűsítse, segítse.  
„Egyre fontosabb a magyar fogyasztóknak, hogy kizárólag magyar termékekből készült élelmiszer kerüljön az asztalra. Ezt a törekvést erősíti a MIKSZ és a MOL közös programja is. A MIKSZ számára a megállapodás stratégiai fontosságú, hiszen célunk a magyar termelők és termékeik népszerűsítése. Első körben olyan árukat vittünk a kutakra, amelyek ugyan kevésbé ismertek, de minőségüknek és különlegességüknek köszönhetően gyorsan népszerűek lehetnek a fogyasztók körében” – mondta el Pap Krisztián, a MIKSZ vezérigazgatója.
A MIKSZ alakulása óta a saját márkaboltja mellett már több fórumon, így a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Budavári Libamájfesztiválon, és a Kézműves Magyar Ízek Vásárán is segítette a magyar termékek ügyét. „Az a célunk, hogy Magyarország újra Európa éléskamrája legyen. Sajnos annak ellenére, hogy népességünk 2%-kal csökkent, élelmiszer importunk 10%-kal nőtt. Mind szarvasmarhából, mind sertésből radikálisan kevesebb van az országban, paradicsomból, hagymából és cukorból is jelentős behozatalra szorulunk. Ezért fontos számunkra minden olyan kezdeményezés, együttműködés, összefogás, amely a magyar termékeket, gazdákat és a magyar élelmiszeripart segíti” – tette hozzá a vezérigazgató.
A MIKSZ „Éléskamra” programjának célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést, megfelelő alapot biztosítson a minőségi magyar élelmiszerek minél szélesebb körű bemutatására. Az „Éléskamra” stratégia következő lépéseként a MIKSZ hamarosan megnyitja saját webshopját is, ahol már 80 magyar gazda termékei között válogathatunk. A MIKSZ tervei között szerepel még további márkaboltok nyitása és a külföldi vásárokon való hangsúlyos részvétel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top