Close

Európai Virágos városk és Falvak- Százhalombatta és Lövő ezüstérmes

Sikeresen szerepeltek a 2012. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyébe benevezett magyarországi települések: Százhalombatta város kategóriában, míg Lövő a falvak között szerzett ezüstérmet az Entente Florale Europe versenyen. A két település a 2011. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. A „Virágos Magyarországért” versenyt a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektként kezeli, és szervevezéséhez a társaság továbbra is biztosítja a működési hátteret.

A díjkiosztó helyszíne a „Floriade 2012”, tízévente megrendezésre kerülő nemzetközi virágkiállításnak otthont adó hollandiai Venlo volt. Az ünnepségen 350 küldött vett részt, 11 európai ország 20 településéről. A verseny nagy kihívást jelentett a résztvevőknek, hiszen a követelményrendszerben a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, graffiti-mentességére. A mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Írország és Horvátország is.
A 2011-ben legvirágosabb hazai városnak megválasztott Százhalombatta egyike azon településeknek, amelyek a legrégebben vesznek részt a Virágos Magyarországért versenyben. Felkészülésük évről évre egyre magasabb színvonalú volt, a verseny minden lehetséges díját elnyerték már, és csupán az országos első helyezés hiányzott. Végül 2011-ben ezt a megtisztelő címet is magukénak mondhatták, és vele a jogot, hogy képviseljék Magyarországot ez európai környezetszépítő versenyben. A nemzetközi zsűri 2012. július 7-én kereste fel a várost.
A zsűri elnöke, Inka Truxová asszony százhalombattai látogatása során különösen azt emelte ki, hogy egy meghatározó ipari háttérrel rendelkező város több évtizedes munkával hogyan vált zöld, élhető településsé. A kulturális és szabadidős kikapcsolódási lehetőségek széles skálája és színvonala is elismerést váltott ki, csakúgy, mint a környezettudatos oktatási programok. A nemzetközi zsűrit is meghatotta az a kivételes figyelem, amellyel az önkormányzat és a civil szervezetek a fogyatékkal élők mindennapjait igyekeznek megkönnyíteni. Az igen erős európai mezőnyben a zsűri Százhalombatta felkészülését ezüst fokozattal jutalmazta.
A nyugat-dunántúli település, Lövő, gondozottságával, magas színvonalú, jól átgondolt virágos kiültetéseivel lepi meg a látogatókat. A zsűri különösen nagyra értékelte az egynyári virágok minőségét, harmóniájukat a tájjal és az épített környezettel. A település rendezettsége, az oktatási intézmények magas színvonala is hozzájárult ahhoz, hogy Lövő is Európa legjobbjai között végezzen falu kategóriában ezüstérmet nyerve.

Magyarország 1990-től, a közép-európai térségből elsőként vesz részt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében (Entente Florale Europe). Eddig 7 arany, 19 ezüst, 10 bronz és 10 Európa-díjat mondhat magáénak.

 

 

 

 

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top