Close

Nyilvánosságra került az MSZP titkos stratégiája

Teljes terjedelmében hozzáférhető és elolvasható az MSZP eredetileg titkos belső anyagnak szánt stratégiai dolgozata. Az iratot, amelyről a Népszabadság is beszámolt korábban, most a Fent és lent-blog tette közzé.

Agresszív szavazatszerző stratégia – így értékelte korábban az egyik befolyásos szocialista forrásunk azt az alapvetően titkos, de legalábbis meglehetősen szűk körben terjesztett MSZP-s „pártanyagot”, amely a 2014-es kampányig tartó időszak stratégiáját határozza meg. Az iratról a Népszabadság még idén júniusban számolt be, miután megszereztük az egyik példányát.

A „Baloldaliság, Remény, Erő” hármasa köré épülő irat leszögezi: nem pártprogramról van szó, hanem egy olyan politikai-stratégiai tervről, amely kijelöli az MSZP táborának bővítéséhez és Orbán Viktor „hiteles kihívásához” szükséges üzeneteket.

A több mint harmincoldalas dokumentumról, illetve annak kivonatáról a szocialista választmány előtt korábban beszámoltak, a teljes stratégiai anyag viszont egyelőre csak kevesek kezébe jutott el. Úgy tudjuk, hogy a tervet mérvadó baloldali elemzők és stratégák is értékelték már, a meghatározó szocialista politikusokkal egyetértően állítólag kivétel nélkül irányadónak és megfelelőnek tartják.  

Az iratot most a fenteslent.blog.hu oldal hozta nyilvánosságra, így az immár mindenki számára elérhető.

Forrás: NOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top