Close

III. Örökzöld Tisza Fesztivál Martfűn

Különlegesen gazdag műsorkínálatban részesíti oda látogató vendégeit a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Örökzöld Tisza Fesztivál Martfűn, augusztus 15-19. között.  Az ötnapos rendezvénysorozatot olyan közismert előadók, együttesek teszik rangossá, mint Presser Gábor, Lajkó Félix, a Csík zenekar, a Benkó Dixiland Band és a L’art pour L’art Társulat, a Tisza Táncegyüttes, vagy ír táncbemutatójával Catherine Gallagher.
A komoly zenét kedvelők a Szolnoki Szimfónikusok zenéjét élvezhetik, melyet a világhírű karmester, Izaki Masihiro vezényel. A Padlás című musicalt is bemutatják, és fellép még a Trollfolk finn együttes is. Az előadásokat alkalmanként élőzenés-retrózenés tópartyk zárják. A gyerekek számára kézműves foglalkozások, játszóházak is lesznek, és horgászversenyt, fogathajtó versenyt is rendeznek, a felnőttek pedig betérhetnek a bor- és pálinkaházba.

Az ingyenesen látogatható fesztivált a Martfű Termal SPA rendezi, a hozzá tartozó gyógykemping belső taván kialakított vízi színpadon. Ennek megfelelően a késő délutáni-esti zenés előadások a napi fürdőzést, strandolást, gyógykezelést lezáró programok lehetnek. Mindezekhez ugyanis a kilenc év óta egyre bővülő, és immár végleges formáját elnyert üdülő- és gyógykomplexum nagyszerű lehetőséget nyújt. A vadregényes Tisza-parti helyszín már önmagában is garancia a teljes kikapcsolódásra, amiről olyan visszajáró vendégek tanúskodnak, mint a pihenni évek óta ide járó öttusa-világbajnok, Marosi Ádám.
Az üdülő- és gyógykomplexum összesen 13 hektáros területen helyezkedik el, és elsők között kialakított létesítménye egy 400 vendég befogadására alkalmas, 4 csillagos kemping volt, 60 sátorozóhellyel, vezetékes vízzel, csatornával, árammal és kábeltévé csatlakozási lehetőségekkel. Mindezeket még 7 bungaló, 5 apartman, két vizesblokk, közös konyha és mosoda egészíti ki.
A 44 szobás háromcsillagos, családbarát Termálhotel Martfű 2007-ben, a gyógyfürdő és uszoda 2009-ben nyílt meg. Idén tavasszal pedig átadták a szállodához szervesen kapcsolódó szolgáltatóházat, amelyben sóbarlang, wellness- és fitnessrészleg kapott helyet, a gyerekeknek pedig játszóhelyiséget alakítottak ki. Az új szárnyban a tervek szerint novembertől az OEP által finanszírozott fizikoterápiás, balneológiai és pulmonológiai kezeléseket is kaphatnak a betegek. Szolgáltatásait a szállóvendégeken kívül a nagyközönség is igénybe veheti. A három létesítmény egy közös udvart zár be, mindegyiknek külön bejárta van, de valamennyi egymásból is megközelíthető.

A Martfű Termál SPA nyújtotta élményeket ki lehet egészíteni környékbeli programokkal. Így meglátogatásra érdemes a kengyeli szélmalom-domb (másként Baghy-major kunhalom), és az arra 1850-ben épített, nemrégiben felújított szélmalom. Tiszaföldváron a Tiszazugi Földrajzi Múzeum is megér egy látogatást, mint ahogy Mezőtúron a Túri Fazekes Múzeum is. Martfűn esténként az Albert-pince és vinotéka csalogat, ahol a Kunság legjobb borait lehet megkóstolni. Rákóczifalván az öt és fél kilométeres Bivaly-tó tanösvény végigjárása is jó élményszerző program lehet. Nagykörűn a Suttogó étterem és Lovasudvar a falusi turizmus kedvelőinek szerezhet örömet, ahol hamisítatlan falusi környezettel találkozhatnak, házi állatokkal, de az arra vállalkozók nyeregbe is pattanhatnak és lovagolhatnak is.

Szöveg és kép: Bognár Mária 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top