Close

Kalandos utat járnak be a közeledő londoni olimpia medáljai

Kalandos utat járnak be a közeledő londoni nyári olimpia medáljai, amelyek nemsokára a világ legjobb sportolóinak nyakában pihenhetik ki a közelmúlt viszontagságait: az érmekhez szükséges érceket amerikai és mongol lelőhelyeken bányászták, némi porrázúzást, vegyítést, olvasztást és kénsavfürdőt követően pedig a brit Király Pénzverde dél-walesi székhelyén nyerik el végső formájukat.

A londoni székhellyel működő Rio Tinto nevű bányászati cég összesen nyolc tonnányi rezet, ezüstöt és aranyat szolgáltatott a 2012-es olimpiai és paralimpiai érmekhez. A nyersanyagok döntő hányadát Utah állambeli külszíni bányájából, mintegy egy százalékát pedig mongóliai lelőhelyéről nyerte ki a cég, főleg robbantásos módszerrel.

Az űrből is jól látható utahi bányában – amely a világ legnagyobb, emberi kéz alkotta „ásatása” – jelenleg is hatalmas teherautók serénykednek, egyenként nem kevesebb mint 350 tonnányi szürke nyersanyaggal megpakolva. Egyetlen aranymedál elkészítéséhez pontosan ennyi alapanyagra van szükség.

„Összesen 4,6 millió font értékű, mintegy kétezer ember munkáját igénylő fémet küldtünk Nagy-Britanniába” – mondta Matt Lengerich, a Bingham Valley-i bánya vezetője a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása szerint (www.telegraph.co.uk). A Londoni Olimpia Rendezőbizottsággal (Locog) kötött szerződés értelmében a vállalat biztosította a 4700 kiosztásra kerülő éremhez szükséges alapanyagot.

A kitermelt ércet először kosárlabda méretű darabokra törték, amelyek több mérföldes futószalagon érkeztek meg az ércdúsítóba, ahol finom porrá zúzták őket. Ezután különböző vegyületekkel való kezelés, olvasztókemence, kénsavfürdő, ötvözés és formákba történő öntés következett, majd a munkafolyamat végén az arany- és ezüstmedálok alapanyagai rúdformában, a leendő bronzérmek pedig gomb nagyságú darabokban érkeztek meg Nagy-Britanniába.

A fémeket ezután újból megolvasztották és sima korongként szállították a brit Király Pénzverde székhelyére, a dél-walesi Llantrisantbe. Az idei olimpia és paralimpia érmei a valaha készített legnehezebbek közé tartoznak. Az aranymedál döntő hányadát ezüst alkotja, amelyet arannyal vontak be. Az ezüstmedál nagy része ezüst, némi rézzel vegyítve, míg a bronzérmeket rézből és ónból készítették.

A mintegy 900 tonnás nyomósúllyal préselt fémek a Királyi Pénzverdében kapták, illetve kapják meg végső formájukat. A David Watkins brit művész által tervezett medálok egyik oldalán a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, amely többek között a játékok logóját és a Temze folyót ábrázolja. „Egyetlen aranymedál több mint 22 munkafázison esik át, miután beérkezik hozzánk: vagyis egy-egy érem elkészítése tíz órát vesz igénybe” – közölte a több évszázados múlttal rendelkező Royal Mint munkatársa.

Az elkészült medálok jelenleg egy szigorúan őrzött területen várják, hogy szétosszák őket a versenyhelyszínek között.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top