Close

Három éve távozott Michael Jackson

Kattints a képre a teljes mérethez!2009-ben ezen a napon halt meg a Pop Királya. Nagy visszatérésére soha nem kerülhetett sor, kevesebb, mint három héttel az 50 koncertből álló londoni turné előtt állt meg a szíve Los Angelesi házában. Még ebben az évben kiadták a koncertsorozatot megelőző próbákról készült filmet, a This Is It-et. Halálával nagy űrt hagyott maga után a zeneiparban, ám a rajongók életben tartják az emlékét.

2009 márciusában dőlt el, hogy Michael Jackson 12 év után újra visszatér a színpadra. A fellépésekre rekordidő alatt kapkodták el a jegyeket, a rajongók örömmámorban úsztak a hír hallatán. Eleinte csak 10 koncertről volt szó, ám ez a szám 50-re nőtt, Michael Jackson pedig nekilátott, hogy visszanyerje formáját. A bulvár korábban szétszedte, ekkor viszont a magasba emelte az 50 éves legendát, és valóban úgy tűnt, hogy sikerült kimásznia az évek alatt elmélyült gödörből. A próbák elkezdődtek, és ahogy az lenni szokott, felvételek láttak napvilágot a várható színpadképről és magáról Jacksonról is. Egyáltalán nem volt rossz formában, legalábbis a pódiumon. A háttérben azonban gyógyszerekre volt szüksége, valószínűleg ő sem volt biztos abban, hogy bírni fogja az 50 koncertet. A HIStory tour már régen volt, azóta a 38 évesből 50 éves, a bulvár által megtört ember lett.

2009. június 25-én orvosa, Dr. Conrad Murray hívta az orvosokat, de már nem tudtak segíteni Michael Jackson-on. Világszerte döbbenetet váltott ki a halálhíre, az igazi meglepetés azonban a This Is It után következett. Jackson valósággal letáncolta a huszonéveseket, hangjával betöltötte a még üres arénát. A film alapján a hangulat és a profizmus a régi volt, Michael Jackson nem kopott meg, nem annyira, mint ahogyan azt sokan hitték. Életét végigkísérték a sikerek és a botrányok, ám abban nagyon sokan egyetértenek, hogy maradandót alkotott. Fiatalon halt meg, de 50 éve alatt több dolgot élt meg, mint nagyon sokan egy hosszú élet alatt. Talán az utolsó korszakalkotó előadóművész távozott a személyében.

Halála óta már sok minden történt a világban, ám dalai aktuálisak és valószínűleg tíz vagy száz év múlva is azok lesznek. Az utolsó turné félbemaradt, ám a This Is It segítségével még egyszer utoljára láthattuk a Pop Királyát önfeledten táncolni és énekelni. Szépen és emelt fővel búcsúzott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top