Close

DK: Kövérnek mennie kell a parlament éléről!

Távozásra szólította fel országgyűlési elnöki tisztségéből Kövér Lászlót a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).

Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Orbán Viktor és Kövér László miatt az ország mára barátok és szövetségesek nélkül maradt, s az 1950-es évek második fele óta nem volt olyan elszigetelt, mint jelenleg.

A politikus, független parlamenti képviselő felrótta a házelnöknek, hogy részt vállalt „a nyilas Nyirő József” újratemetésében, amiért a kneszet elnöke visszavonta meghívását Izraelbe. Szavai szerint Kövér László cselekedete védhetetlen: Nyirő József írói munkásságának színvonala ugyanis „nem éri el a közepest”, a házelnök mégis személyében olyan emberért vállalt nemzetközi konfliktust, aki „Hitlert és Göbbelst éltette”.

„A Gyurcsány-kormány idején a magyar miniszterelnök szívesen látott vendég volt Washingtonban, Berlinben, Londonban, Párizsban, idehaza egymásnak adták a kilincset az állam- és a kormányfők, most viszont Magyarországra vasfüggöny borul” – jelentette ki Vadai Ágnes, hozzátéve: Kövér László méltatlanná vált a házelnöki tisztségre, ezért távoznia kell hivatalából.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top