Close

Budapest testvérvárosa lett Peking

Testvérvárosi megállapodást írt alá hétfőn Pekingben Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Kuo Csin-lung (Guo Jinlong), a kínai főváros kormányzatának első embere.

„Magyarország számára rendkívül fontos a kínai kapcsolat, amihez a főváros is hozzá kíván járulni” – hangoztatta Tarlós a tárgyalását és az aláírási ceremóniát követően az MTI-nek, a helyszínen. Mint mondta, mindkét fővárosban sokat dolgoztak azon, hogy ez a testvérvárosi megállapodás létrejöjjön, s részleteiről teljes volt az egyetértés. A városüzemeltetés területére, a környezetvédelemre, az oktatás, a kultúra és a média terén történő kapcsolatépítésre, de a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok kereteinek bővítésére – „a kapuk megnyitására” – is kiterjed a mostani egyezség – jegyezte meg a főpolgármester.

Peking egy óriási ütemben fejlődő húszmilliós város, amely nagyon is ki van téve a környezeti ártalmaknak. Ezért is volt fontos a dokumentum környezetvédelmi eleme – magyarázta a főpolgármester, hozzátéve, hogy mindazonáltal a hangsúly eleinte a kulturális kapcsolatokon, az oktatási cseréken lesz; „szeretnénk együtteseket, képzőművészeti kiállításokat vendégül látni és mi is szívesen jövünk Kínába”.

Ami a városüzemeltetést illeti, Tarlós elmondta: Budapest másfél éve vezette be a működési struktúrát érintő új modellt, amelyet Pekingben a következő napokban – a városi fenntartható fejlődés nemzetközi fórumán – György István főpolgármester-helyettes külön is ismertetni is fog. Ő maga egyebek mellett a városi kulturális életről, a kulturális szabadságról fog előadást tartani, és mint mondta, rendkívüli érdeklődéssel várja a pekingi tapasztalatokat. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta a megállapodás aláírását, s partnerének is kiemelte, Budapest arra törekszik, hogy a testvérvárosi egyezményt megtöltsék tartalommal.

Tarlós István tavaly júliusban találkozott először Kuo Csin-lunggal, s akkor vetődött fel a két főváros közötti kapcsolatoknak a korábbinál magasabb szintre emelése. Akkor kapott meghívót a kedden kezdődő pekingi fórumra is, amelyen több mint tucatnyi főváros főpolgármestere vesz majd részt.

A magyar és a kínai főváros 2005 júniusában úgynevezett barátsági és együttműködési megállapodást kötött, amelyet most testvérvárosi szintre emelnek. A megállapodástervezet célként jelölte meg a kölcsönös információ- és tapasztalatcserét, valamint az együttműködést a következő területeken: városüzemeltetés, oktatás, kultúra, turizmus, média és kommunikáció, információs technológia, gazdaság, kereskedelem, vállalkozásfejlesztés.

Budapest emellett három évre egyetértési megállapodást köt Sanghaj önkormányzatával; ennek célja a kereskedelem, az infrastruktúrafejlesztés, a turizmus, a kultúra és az oktatás területén kialakítandó együttműködés. Ugyancsak egyhangúlag hagyták jóvá azt a határozatot, miszerint Budapest barátsági és együttműködési megállapodást köt Azerbajdzsán fővárosával, Bakuval. A dokumentum értelmében elsősorban a városüzemeltetéssel és infrastruktúrával összefüggő területeken fejlesztenék tovább az együttműködést a felek.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top